Moszkva leállíthatja a GPS-rendszerét

<p>Kijev/Moszkva. Hét ukrán deszantos halt meg egy Kramatorszk közeli összecsapásban, amikor az oroszbarát szakadár erők tűz alá vették a menetoszlopot. Az európai biztonsági rendszert veszélyezteti, ha Ukrajnát felvennék a NATO-ba – mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. Moszkva kemény intézkedésekkel vág vissza a Nyugatnak.</p>

MTI-ÖSSZEFOGLALÓ

Hét ukrán deszantos katona meghalt, hét pedig megsebesült kedden a keleti országrészben egy összecsapásban – közölte a kijevi védelmi minisztérium. A terrorellenes műveletben részt vevő katonák páncélos járművekből álló menetoszlopa Donyeck megye északi részén, a Kramatorszktól 20 km-re lévő Oktyabrszke falu határában haladt, amikor egy hídnál tűz alá vették oroszpárti fegyveres szakadárok. A „terroristák” gránátvetőkel lőtték a menetoszlopot, közben lőfegyverekből célzott lövéseket adtak le rájuk. A mintegy 30 szakadár támadó már a folyó menti bokrokban lesben állva várta a konvojt. Az első gránátlövés a sorban másodiként haladó páncélozott harcjármű motorját találta el, a katonák pedig közben tűzharcba bocsátkoztak a támadókkal – közölte a minisztérium. A sérülteket és a halottakat társaik evakuálták az összecsapás helyszínéről.

Vaszilij Krutov altábornagy, az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) első elnökhelyettese arról számolt be, hogy több mint 20 ezer tartalékos fejezte ki az elmúlt néhány napban azt a szándékát, hogy Ukrajna területi épségének és függetlenségének védelme érdekében visszatér az aktív szolgálatba. „Egy külföldi állam hivatásos zsoldosaival szemben, akik sokéves harci tapasztalattal rendelkeznek, és nincsenek erkölcsi gátlásaik, szükség van minden emberi és anyagi erőforrás teljes mozgósítására” – hangsúlyozta Krutov tábornok.

Moszkva űrháborúja

Oroszország megbéníthatja saját területén a GPS műholdas helymeghatározó rendszert, ha az USA nem engedi saját területén az orosz Glonass helymeghatározó rendszer állomásainak elhelyezését – jelentette be Dmitrij Rogozin orosz miniszterelnök-helyettes. Rogozin azt is kilátásba helyezte, hogy Washington május 31-ig kap határidőt arra, hogy megkezdje a tárgyalásokat a Glonass-állomások létesítéséről. Ha ez addig nem történik meg, akkor június 1-jén Oroszország felfüggeszti, szeptember 1-jétől pedig teljesen leállítja a GPS-állomások működését saját területén. Jelenleg 11 ilyen állomás van Oroszországban. Ez a döntés azzal kapcsolatos, hogy Washington az általa alkalmazott szankciók fényében nem bizonyult megbízható partnernek.

Emellett az orosz fél nem kíván együttműködni 2020 után az USA-val a Nemzetközi Űrállomáson (ISS). Rogozin szerint Moszkva az ISS orosz részét egyedül fogja tovább üzemeltetni – az orosz rész az amerikaitól függetlenül is működik, fordítva viszont nincs így. Az ISS a Mir szovjet űrállomás örököse, 1998 óta kering a Föld körül. Moszkva beszüntetheti orosz gyártmányú rakétahajtóművek szállítását az USA-nak, ha Washington katonai célra használja azokat. Az ukrán válság miatt a NASA korábban részlegesen leállította az együttműködést Oroszországgal.

Lavrov fenyegetése

Az arra irányuló kísérletek, hogy Ukrajnát „behúzzák” a NATO-ba, nagyon negatív következményekkel járnak majd az egész európai biztonsági rendszerre – figyelmeztetett tegnap Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. Lavrov kijelentette, az ukrajnai válság „magvait” a NATO 2008 áprilisában megtartott bukaresti csúcstalálkozóján vetették el, amikor a szövetség vezetői állást foglaltak Grúzia és Ukrajna NATO-tagsága mellett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?