Megtörték az európai trendet a svédek

Stockholm. Göran Persson svéd kormányfő szerint vasárnapi újraválasztásával koalíciója megtörte a kormányleváltások európai trendjét, és úgy vélte, sikerét e hét végén a német szociáldemokraták is követik.

Persson azt mondta, pártjának győzelmét az egész európai baloldal sikerének is tekintiReuters-felvételStockholm. Göran Persson svéd kormányfő szerint vasárnapi újraválasztásával koalíciója megtörte a kormányleváltások európai trendjét, és úgy vélte, sikerét e hét végén a német szociáldemokraták is követik. Svédországban a szavazatok lényegében 100 százalékának összeszámlálása után az derült ki, hogy a Persson vezette Svéd Szociáldemokrata Munkáspárt (SAP) a Zöld Környezetvédő Párttal (MpG) és a Baloldali Párttal (VP) együtt ezentúl 191 hellyel rendelkezhet a 349 fős parlamentben. Ez a koalíció a szavazatok összesen 53 százalékát szerezte meg a voksoláson az ellenzék 43,8 százalékával szemben. Az ellenzék négy középjobb pártja – a Mérsékelt Koalíciós Párt (MS), a Centrumpárt (CP), a liberális Néppárt (FP) és a Kereszténydemokrata Párt (Kd) – 158 helyet mondhat magáénak a Riksdagban. Magas, 79 százalékos volt a részvételi arány is. Az előző választásokhoz képest a szociáldemokraták 3,6 százalékot erősödtek, a zöldek ugyanennyit gyengültek. A liberálisok csaknem 9 százalékot javítottak, míg a mérsékeltek majdnem nyolcat, a kereszténydemokraták közel hármat rontottak 1998-hoz képest. Persson az eredmény ismeretében meghatottnak, de nem meglepettnek mondta magát, pedig a választás előtti közvélemény-kutatások lényegében egyforma esélyt jósoltak a két pártkoalíciónak. A kormányfő pártja ráadásul a koalíciós együttműködést feltételekhez kötő környezetvédők esetleges távolmaradása esetén is valószínűleg kormányon maradhat. A kormányfő úgy vélte, a lakosság az adócsökkentések elé helyezte a jóléti feltételek és az oktatás színvonalának növelését – a jobboldal főként az adók visszafogásával kampányolt. Persson megerősítette, hogy a zöldeken és a volt kommunistákon kívül más pártokkal is tárgyalnak az esetleges együttműködésről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?