Megszavazta az orosz alsóház Putyin újraválaszthatóságát

Vlagyimir Putyin

Harmadik, végleges változatában megszavazta az orosz parlament alsóháza szerdán a választársi törvény módosítását, amely összhangba hozza az orosz elnökválasztás rendjét a tavaly elfogadott alkotmánymódosítással, megnyitva Vlagyimir Putyin elnök előtt a lehetőséget, hogy még kétszer jelöltesse magát a tisztségre.

Az orosz alkotmány tavaly július 1-jén megszavazott módosítását megelőzően kizárta annak a lehetőségét, hogy az orosz elnök két egymást követő ciklus letöltése után ismét versenybe szálljon a tisztségért. Az elfogadott változtatás törölte az „egymást követő” kitételt, ugyanakkor lenullázta a hivatalban lévő államfő addigi mandátumait.

A 68 éves Vlagyimir Putyin immár 21. éve áll Oroszország élén. 2000 és 2008 között elnöki minőségben – akkor az államfői mandátum csak négy évig tartott –, majd 2008 és 2012 között, az alkotmányos korlátozás miatt miniszterelnökként. Ebben az időszakban Oroszország elnöke Dmitrij Medvegyev volt, majd ismét Putyin került az államfői hivatalba, amelynek mandátumát időközben hat évre meghosszabbították. A 2018-ben megtartott választás megerősítette ebben a tisztségben. Az elnök mindeddig nem jelentette be egyértelműen, hogy indulni kíván-e a 2024-ben esedékes elnökválasztáson.

A szerdán elfogadott törvénymódosítás értelmében nem választható újra orosz államfővé, aki két ciklus erejéig már betöltötte ezt a tisztséget. A változtatás értelmében ez a megkötés nem vonatkozik arra az elnökre, aki a tavalyi alkotmánymódosítás idején hivatalban volt, vagyis az ő esetében semmissé válik a korábbi mandátumok általi kötöttség.

A törvénymódosítás értelmében elnök csakis olyan, a 35. életévét betöltött orosz állampolgár lehet, aki legkevesebb 25 éve él az ország területén, és korábban más országban sem állampolgársággal, sem állandó lakhatási engedéllyel nem rendelkezett. Ez alól kivételt képeznek azok az államok, amelyek teljes egészében vagy részben Oroszország részévé válnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?