Budapest. Két hónappal meghoszszabbították a móri bankrablás ügyében indított nyomozás határidejét, amely ma járna le. Zsombok György alezredes, a nyomozás vezetője tegnap elmondta, hogy érdemi részeredményei vannak az eddigi munkának, de látványos előrelépés még nincs.
Még nincs előrelépés
Budapest. Két hónappal meghoszszabbították a móri bankrablás ügyében indított nyomozás határidejét, amely ma járna le. Zsombok György alezredes, a nyomozás vezetője tegnap elmondta, hogy érdemi részeredményei vannak az eddigi munkának, de látványos előrelépés még nincs. A nyolc halálos áldozatot követelő, rendkívül brutális móri bankrablás kapcsán indított nyomozás intenzitása nem csökkent, sőt, koncentráltabban folyik, mint korábban – tette hozzá, azonban részleteket a nyomozás érdekeire való hivatkozással nem közölt. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.