Magyarországon is kisebb lesz az árvíz, mint 2013-ban

áradás 2024

A becslések szerint a maximális vízszint 40 centiméterrel alacsonyabb lesz, mint a 2013-as nagy árvíz idején Budapestnél, illetve a város feletti folyószakaszokon - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Siklós Gabriella a műsorban elmondta: szombatig tetőzik az árhullám a Dunakanyarban és Budapesten is. Az előrejelzések szerint 850 centiméteren tetőzik majd a Duna a fővárosnál. Közölte azt is, hogy a vízgyűjtő területeken már nem esik az eső, így az áradásnak nincs utánpótlása, ugyanakkor a hó olvadásából származó víz lassíthatja az apadást. 

A Szigetközben már megjelentek az úgynevezett fakadó vizek, de a vízügy munkatársai ezeket figyelik és, ha kell, megerősítik a töltést - tette hozzá. A szóvivő azt javasolta azoknak, akik segíteni szeretnék a védekezést, hogy figyeljék az önkormányzatok honlapjait, mert ezeken minden információ elérhető. Felhívta a figyelmet arra, hogy a "katasztrófaturizmus" most veszélyes lehet, illetve nehezítheti a szakemberek munkáját: a töltések mostanra átáztak, ezért csak azok mehetnek fel rájuk, akiknek ott dolguk van. 

Siklós Gabriella az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában elmondta azt is, hogy a Dunán egyre több helyen harmadfokú a készültség és nagyon gyorsan emelkedik a víz szintje a Dunakanyarban és Budapesten is. A fővárosban a rakpart szintjét - ami 645 centiméter - kedden 22 órakor érte el a víz, ami szerda reggelre már 683 centiméteren állt. A Szigetközben csütörtök reggelre, Komáromnál és Esztergomnál pedig csütörtök este, péntek reggel tetőzhet a víz. A fővároshoz közelebb lévő településeknél, illetve a Dunakanyarban pedig pénteken a nap második felében érheti el az ár a maximális magasságát, Budapesten pedig szombaton lehet a tetőzés - tette hozzá. 

Megjegyezte, hogy 2013-ban 891 centiméteren tetőzött az árvíz a Dunán Budapestnél, most körülbelül 850 centiméteres maximális magasságra számítanak. 
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?