A triplázó bősi ultrafutó 170 km-es kihívásra készül

futás
Bős |

Újabb remekbe szabott eredményt produkált, az Ultra Tisza-tó futáson pályacsúccsal került rivaldafénybe a Bősi Futóklub kiválósága, Képesi Attila.

A 130 kilométeres távot 11 óra 19 perc alatt teljesítette. Már az év első napján, a nagypakai Újévi Futáson elért eredményével, egyéni csúccsal jelezte, hogy formába lendült.

„Két éve a Hegyestű Rail (115 km), tavaly pedig a privát Ultrabalaton (211 km) teljesítése után idén március elején az Ultra Tisza-tó futással tettem pontot a privát kihívások végére. Fűtött a bizonyítási vágy. A triplázás lehetősége mellett az a tény is sokat nyomott a latban, hogy a három kihívás sikeres teljesítésével begyűjthetem az egyedi érmet.

Természetesen előbb időpontot kértem és kaptam a megmérettetésre, melyen az előző akadályok legyőzésével kiérdemeltem a részvételt. A versenyszabályokban előírt szintidő (18 óra) sem okozott problémát, bíztam benne, hogy akár pályacsúcsra is képes lehetek. Így is lett. Nagy Buchinger Anitával és klubelnökünkkel, Király Mátyással pénteken utaztunk a helyszínre. A klub-társak kerékpáros kísérőként asszisztáltak, frissítővel szolgáltak, motiváltak, buzdítottak”

– kezdte élménybeszámolóját a sikeres csallóközi ultrafutó.

Comino Benedictus

Elmondása szerint minden összejött. Az időjárással is szerencséje volt. Szombat reggel hét órakor rajtolt el, akkor még 0 fokot mutatott a hőmérő higanyszála.

„Napközben egyre melegebb lett. A melegedés sem zavart, menet közben rövid ujjú pólóra váltottam. A táv első felében, mondhatni a 85 kilométerig belefértem az 5 perces kilométerátlagba. Száz kilométerig 5:10 és 5:20 között voltam, onnantól 5:30-ban futottam. Fizikailag nem volt problémám, csupán mentálisan fáradtam el. Ebben az is közrejátszott, hogy fogytán volt a téma, gépiessé vált a futás. 

Egyébként a viadalon két kört kellett teljesíteni. A visszaúton, Poroszló felé tartva újratöltődtem, és jó hangulatban értem célba. Újabb kihívást teljesítettem, pályacsúcsot döntöttem, tripláztam. Jutalmamat, az egyedi érmet március végén adják át a szervezők”

– fűzte tovább a gondolatsort Képesi Attila, aki most azt fontolgatja, hogy május végén futva teljesíti a Szent Jakab zarándokutat.

„A Comino Benedictus zarándok-út Magyarország szépségekkel teli tájain vezet. A tihanyi bencés apátságtól indul, és mintegy 170 kilométer után ér a lábényi Szent Jakab-templomhoz” 

– körvonalazta az újabb nagy próbatételt az ambiciózus bősi sportoló

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?