Kormányba a szélsőjobb?

Brüsszel. A flamand szélsőjobboldal, a Flamand Tömb (Vlaams Blok) folyamatos előretörésének megakadályozása végett a pártot be kell vonni a kormányzásba.

Brüsszel. A flamand szélsőjobboldal, a Flamand Tömb (Vlaams Blok) folyamatos előretörésének megakadályozása végett a pártot be kell vonni a kormányzásba. Legalábbis regionális szinten, Flandriában, ahol a vasárnapi választásokon több mint 24 százalékos eredményt ért el, s ezzel az országrész második legnagyobb pártjává vált. Ez a véleménye több flamand értelmiséginek, akik a Le Soirban nyilatkoztak, de már a flamand demokratikus pártok berkeiben is egyre többen megkérdőjelezik a Flamand Tömbbel kapcsolatos eddigi elszigetelési politika (azaz a vele való bárminemű együttműködés elutasítása) hasznosságát. ĺgy nyilatkozott a flandriai választásokon győztes kereszténydemokraták néhány helyi politikusa, polgármestere, és a legnagyobb flamand kormánypárt, a VLD soraiban is megkezdődött az erjedés. Igaz, a pártok országos vezetői egyelőre kitartanak az elszigetelés, az „egészségügyi kordon” fenntartása mellett. Sokak szerint viszont a Flamand Tömb kirekesztése a hatalomból csak növeli a párt erejét: ellenzékből tovább hangoztathatja felelőtlen jelszavait (például a bevándorlás leállításának követelése).

Mélyülő cseh válság

Prága. Megkérdőjelezte a cseh kormány tárgyalási mandátumát az európai alkotmány ügyében az ellenzéki ODS, amely Csehországban megnyerte az EP-választásokat. Miroslav Topolánek, az ODS elnöke nyílt levélben bírálta a Špidla-kormányt, amiért az európai alkotmányról ma és holnap Brüsszelben megtartandó tárgyalások előtt nem egyeztette álláspontját a polgári demokratákkal, illetve az ellenzékkel általában. Ezért „az ODS nem érzi magára nézve kötelezőnek a kormány álláspontját a kormányközi konferencián” és fenntartja magának a jogot arra, hogy az európai alkotmányról úgy tárgyaljon, ahogy az szerinte a leginkább megfelel Csehország érdekeinek. (k)

Jöhet a fiatalabb MSZP-elnök

Budapest. Kedden késő este, a párt frakcióülésén Kovács László, az MSZP elnöke bejelentette, nem kíván újraindulni a posztért az októberben esedékes tisztújító kongresszuson. Közvetlenül az ülés után még úgy nyilatkozott, nem gondolkodik az újrainduláson. Kovács szerint egyébként az MSZP vasárnapi vereségéért (az EP-választáson) kollektív felelősség terheli a párt vezetőségét és a kormányt is. A kudarc oka szerinte: a párt jelenlegi működési formája nem alkalmas arra, hogy mozgósítsa az embereket. Mint a Magyar Hírlap írta, a bűnbakkeresés a választási vereség után megkezdődött: a kormányoldalon a kampányt és a pártelnököt okolják, míg a pártból a kormányra és Medgyessyre mutogatnak. (MHO)

Meglincselt polgármester

La Paz. Meglincselte a tömeg egy ajmara indiánok lakta falu polgármesterét Bolíviában, akit a lakosok korrupcióval vádoltak. A polgármestert előzőleg a legfelsőbb bíróság felmentette a sikkasztás vádja alól. A szemtanúk szerint a feldühödött tömeg egy cölöphöz kötözte, majd botokkal ütlegelte, kövekkel dobálta és felgyújtotta az áldozatot. A lincselés az ajmaák és kecsuák hagyományos büntető módszere. Az elmúlt 3 évben tucatnyi tolvajt öltek meg így. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?