Kitervelték a srebrenicai mészárlást

Szarajevó. Az 1995-ben végrehajtott srebrenicai tömegmészárlást előre kitervelték, ismeri el annak jelentésnek a végső változata, amelyet egy szerb bizottság állított össze a boszniai szerb kormány számára. A bizottság már október közepén átadta a II.

Szarajevó. Az 1995-ben végrehajtott srebrenicai tömegmészárlást előre kitervelték, ismeri el annak jelentésnek a végső változata, amelyet egy szerb bizottság állított össze a boszniai szerb kormány számára. A bizottság már október közepén átadta a II. világháború utáni legsúlyosabb európai tömeggyilkosság dokumentumait, melyekben kilenc évvel a vérengzés után nyíltan beismerték, hogy a boszniai szerb erők 1995 júliusában 7800 boszniai muzulmán férfit és kamasz fiút gyilkoltak meg Srebrenicában. A jelentést azonban azóta sem tették közzé.

„A jelentés maga is elismeri ezt, ismertetve a terv és a több ezer muzulmán (fogoly) boszniai szerb katonák által végrehajtott kivégzésének részleteit” – mondta újságíróknak Bernard Fassier, az EU boszniai főmegbízottjának, Paddy Ashdownnak a helyettese. A jelentés „azokat a személyeket is megnevezi, akik végrehajthatták” a mészárlást. Részleteket azonban Fassier nem volt hajlandó mondani. Szerinte a boszniai szerb kormány által bírákból és jogászokból összeállított bizottság történelmi tettet hajtott végre, amely hozzájárulhat a jövőbeni megbékéléshez. A végső jelentés – az ismert áldozatok névsorát is tartalmazza – a vérengzések helyszínére és az azóta feltárt 34 tömegsírra vonatkozóan is számos információt tartalmaz.

Ez év júniusában a boszniai Szerb Köztársaság elismerte, hogy a boszniai háború (1992-1995) idején Srebrenicában a boszniai szerbek több ezer muzulmánt gyilkoltak meg, és hogy a tettesek igyekeztek titokban tartani a történteket. Korábban nem akarták elismerni a srebrenicai mészárlás tényét. A boszniai szerb kormány 2002-ben nyilvánosságra hozott ugyan egy dokumentumot, de abban igyekezett kisebbíteni az áldozatok számát, ami felháborodást váltott ki a hozzátartozók körében és a nemzetközi közösségben. A hágai törvényszék szerint Srebrenicában népirtás történt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?