Két-három hét a háború kezdetéig

Bagdad/London/Moszkva/Jeruzsálem. Irak újabb kilenc asz-Szamúd-2-es rakétát semmisített meg tegnap, Washington szerint azonban ez nem valós jele annak, hogy az ország hozzálátott volna az ENSZ által előírt leszereléshez. Bagdad ráadásul megmaradt Scud típusú rakétákat is rejteget Irak északi részén.

Hallatták a hangjukat az iraki rendőrök a tegnapi erődemonstráción Bagdadban Reuters-felvételSzergej Rogovnak, a moszkvai Egyesült Államok és Kanada intézet igazgatójának tegnapi értékelése szerint Amerika két-három héten belül indítja meg az Irak elleni háborút. Rogov szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsában való szavazásnak nincs is sok értelme: Washington mindenképpen elindítja a háborút.

ÚJABB RAKÉTÁKAT SEMMISĺTETTEK MEG

ENSZ-ellenőrök felügyelete mellett újabb kilenc asz-Szamúd-2-es típusú rakétát semmisítettek meg tegnap Irakban, a Bagdadtól húsz kilométernyire északra lévő al-Tadzsi katonai támaszponton – jelentette be Bagdadban az iraki tájékoztatási minisztérium egyik tisztviselője. Ezzel március 1-je óta Irak a megengedett 150 kilométeresnél nagyobb hatótávolságú asz-Szamúd-2-es rakétákból 28-at tett működésképtelenné.

REJTEGETETT SCUDOK

Irak – izraeli titkosszolgálati jelentések szerint – az ország északi részén állomásoztatja még megmaradt Scud típusú közepes hatótávolságú rakétáit, ahonnan Izraelt nem tudják elérni. A Háárec című izraeli napilap szerint Irak mindeddig nem telepítette vissza meglévő rakétáit nyugatra, ahonnan az 1991-es öbölháború idején 41 Scud rakétát lőtt ki Izraelre. Az izraeliek, függetlenül annak igen csekély valószínűségétől, hogy iraki támadás érné Izraelt, három üteget állítottak fel Patriot elhárító rakétákkal Tel-Aviv körzetében.

BLAIR MÉG OPTIMISTA

Katasztrofális hatást gyakorolna az ENSZ-re, ha nem szerezne érvényt saját, Irakkal kapcsolatos határozatának – mondta tegnap a brit kormányfő. Tony Blair a londoni alsóházban, az azonnali kérdések szokásos szerdai órájában azt mondta: a brit kormány változatlanul bízik abban, hogy sikerül megszerezni a Biztonsági Tanács előtt fekvő új határozati javaslat megszavazásához a szükséges szavazatokat. Blair szerint elengedhetetlen, hogy az ENSZ, ha már a tavalyi határozatban világossá tette álláspontját az iraki leszereléssel kapcsolatban, tartsa is magát hozzá. A kormányfő alig néhány órával azután adott hangot derűlátásának az újabb BT-határozat elfogadása kapcsán, hogy az orosz külügyminiszter egyértelműen nyitva hagyta a moszkvai vétó lehetőségét. Igor Ivanov tegnap délelőtt Blairrel is tárgyalt, mielőtt Párizsba utazott volna. Erről a megbeszélésről részletek nem szivárogtak ki; a Downing Street hivatalos szóvivője csak annyit mondott utána, hogy „innen folytatjuk”, ami nem hivatalos értékelések szerint az előrelépés teljes hiányának beismerése a diplomácia nyelvén.

OROSZ–AMERIKAI EGYEZTETÉS

Az iraki kérdésről egyeztetett tegnap Georgij Mamedov orosz külügyminiszter-helyettes és Alexander Vershbow moszkvai amerikai nagykövet. Orosz megfigyelők szerint az amerikai nagykövetség kérésére létrejött tanácskozáson Vershbow a háborút ellenző álláspont feladásáról próbálta meggyőzni az orosz diplomáciát. Valószínű az Irak elleni katonai fellépés, de Oroszország kitartóan küzd azért, hogy elkerülhető legyen a hadművelet – jelentette ki a megbeszélést követő sajtótájékoztatón az orosz külügyminiszter-helyettes. Alexander Vershbow úgy vélekedett, hogy egyre inkább bezárulnak a békés megoldás lehetőségei. Cáfolta egyben, hogy az Egyesült Államok az iraki kőolaj megszerzése miatt indítana háborút.

KÉSZÜLNEK AZ ÖNGYILKOS MERÉNYLŐK

Az iraki televízió bemutatott egy csoport férfit, akikről azt állította, hogy arab, illetve muzulmán öngyilkos merénylők, s készen állnak merényletekre, ha az Egyesült Államok lerohanja Irakot. A katonai kiképzésben részesült férfiak közül többen elmondták, hogy arab vagy muzulmán országból jöttek, és önként vállalták öngyilkos merényletek végrehajtását Irak védelmében. A televízióban nem közölték pontosan a csoport létszámát, sem az önkéntesek állampolgárságát. Az izraeli hadsereg, amely szerint az Irak elleni amerikai katonai csapás időpontja egyre közeleg, felszólította a lakosságot, hogy készüljön az esetleges iraki rakétatámadásokra, és haladéktalanul szerezze be az ehhez szükséges eszközöket, anyagokat.

RUMSFELD: SZADDÁM ÉRT A CSALÁSHOZ

Az amerikai védelmi miniszter szerint Irak akkor is képes új fegyverek előállítására, ha az országban jelen vannak az ENSZ fegyverellenőrei. Donald Rumsfeld a BBC tévének adott, kedd éjjel műsorra tűzött interjújában azt mondta: az asz-Szamúd rakéták megsemmisítése sem valós jele annak, hogy Irak hozzálátott volna az ENSZ által előírt leszereléshez. A miniszter szerint bármit, amit Szaddám Huszein iraki elnök tesz együttműködés gyanánt, hosszas tagadás előz meg, és utána is csak igen részleges a tényleges cselekvés. Rumsfeld szerint Szaddám Huszein „megtanult az ellenőrök jelenléte meghatározta környezetben élni ... nagyon nagy hozzáértéssel csal és tagad le mindent”. A védelmi miniszter szerint azonban a háború még mindig elkerülhető. Ennek három lehetséges módja szerinte az, hogy az iraki elnök vagy elkezdi az együttműködést az ENSZ-szel, vagy száműzetésbe vonul, vagy puccsal megdöntik hatalmát.

Az új biztonsági tanácsi határozatot fenyegető francia és orosz vétóról Donald Rumsfeld azt mondta: az Egyesült Államok megérti, hogy „ezekben a keserves ügyekben másoknak más a véleményük”, és kész még időt adni a BT többi tagjának, „az idő azonban fogy”.

EGYEZIK MOSZKVA ÉS PÁRIZS VÉLEMÉNYE

Jacques Chirac francia elnök és orosz kollégája, Vlagyimir Putyin kedd esti telefonbeszélgetésük alkalmával megállapították, hogy azonosan ítélik meg az iraki válság ügyét. Az Élysée elnöki palota szóvivője a beszélgetés tartalmát ismertetve közölte, hogy „az egységes álláspontot képviselő Oroszország és Franciaország továbbra is ragaszkodik Irak békés eszközökkel történő lefegyverzéséhez”. Chirac elnök ezúttal is megerősítette, Franciaország ellenzi, hogy a Biztonsági Tanács olyan határozatot hozzon, amely felhatalmazást adna erőszak bevetésére Bagdaddal szemben.

Böjti nap a háború ellen

Róma. Hamvazószerdán böjttel foglalt állást a háború ellen II. János Pál felhívására számos olasz szervezet és közéleti személyiség, akárcsak az itáliai hívők legnagyobb része. A jobbközép kormánykoalíció legnagyobb pártját alkotó Forza Italiából – amely egyértelműen Amerika-párti álláspontra helyezkedett Irak kérdésében – több képviselő is részt vesz az önkéntesen vállalt penitencián. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?