Jemeni polgárháború: döntő fontosságú ütközet

Az elűzött jemeni kormányt támogató és Szaúd-Arábia vezette nemzetközi katonai koalíció tegnap megrohamoz-ta Hodeida jemeni kikötő-várost, amely a húszi lázadók ellenőrzése alatt áll.Áden.

Az elűzött jemeni kormányt támogató és Szaúd-Arábia vezette nemzetközi katonai koalíció tegnap megrohamoz-ta Hodeida jemeni kikötő-várost, amely a húszi lázadók ellenőrzése alatt áll.

Áden. A három éve tartó jemeni konfliktusban ez döntő fontosságú csata lesz, de a segélyszervezetek arra figyelmeztettek előtte, hogy még nagyobb káoszba taszíthatja az arab világ legszegényebb országát. Az ENSZ és a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) arra szólította fel a szembenálló feleket, tegyenek meg mindent a civil lakosság védelmében, továbbá tegyék lehetővé, hogy eljusson hozzájuk a túléléshez szükséges segély. Marie-Claire Feghali, az ICRC szóvivője azt mondta, hogy az újabb harcok tovább súlyosbítják az amúgy is katasztrofális humanitárius állapotokat Jemenben. A száműzetésben működő jemeni kormányhoz hű erők és az Egyesült Arab Emírségek hadserege által irányított irreguláris erők már az elmúlt napokban fokozatosan közelítettek Hodeida felé, amely 150 km-rel délre van a fővárostól, a húszik kezén lévő Szanaától.

Jemenben 2014 augusztusa óta dúl polgárháború az Irán támogatását élvező síita húszi lázadók és a nemzetközileg elismert jemeni elnökhöz, a Rijádban tartózkodó Abed Rabbó Manszúr Hádihoz hű erők között. A síita felkelők 2014 szeptemberében elfoglalták a fővárost, Szanaát. A felkelők ellen 2015 márciusában lépett hadba a kormánycsapatokat légierővel segítő arab koalíció Szaúd-Arábia vezetésével. Az ENSZ szerint a konfliktus a világ legsúlyosabb humanitárius válságához vezetett az országban, amelynek 28 millió lakosa közül legkevesebb 22 millió szorul segítségnyújtásra. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?