Külföld

Izraelben vészhelyzeti intézkedéseket vezetnek be az afrikai mutáns megjelenése miatt

Izraelben vészhelyzeti intézkedéseket vezetnek be a koronavírus eddigieknél is fertőzőbb afrikai változatának a megjelenése miatt – jelentette a katonai rádió pénteken.
MTI

2021. november 26. 17:08

koronavírus Izrael
- TASR

Kibővítik az izraeli beutazási tilalommal sújtott, „piros” jelzésű afrikai államok körét, és fájdalmas gazdasági következményekkel járó lépéseket helyeztek kilátásba, de a zárlat bevezetése egyelőre nem került szóba, miután Afrikából beutazó több személynél is a koronavírus korábbiaknál is fertőzőbb és veszélyesebb változatát azonosították.

Naftali Bennett miniszterelnök pénteken sajtóértekezletet tartott, melyen ismertette az új intézkedéseket. Egyiptom és Marokkó kivételével az összes afrikai országot a tiltott országok közé sorolták, ahonnan csakis az izraeli állampolgárok térhetnek vissza, mások nem utazhatnak be, és ismét megnyitják a karanténszállodákat a veszélyesnek minősülő helyekről érkezők ellenőrzésére.

„Riasztó ponthoz értünk, új helyzetbe kerültünk” – mondta Bennett. „A Dél-Afrikából érkezett vírusváltozat nagyon aggasztó. Ez a vírusváltozat száguld, és már meg is érkezett az országba. Egy esetet bizonyosan találtak, és három másikat vizsgálnak, de feltételezzük, hogy több is van” – hangsúlyozta az izraeli kormányfő.

„Az viszont jó hír, hogy Izrael korán felébredt, elsőként a világon. Minden rendszerünk felkészült, de lépéseinknek bizonyos gazdasági ára lesz. Készen állunk a hátrányosan érintettek megsegítésére, felkészültünk minden forgatókönyvre, beleértve a megszorításokat is” – tette hozzá Naftali Bennett.

A rádió jelentése szerint Izraelben az elmúlt hetekben a különböző minisztériumok összehangolásával olyan vészhelyzeti gyakorlatot hajtottak végre, melyben kidolgozták egy elképzelt „omega” nevű vírusváltozat megjelenésekor bevezetendő intézkedéseket, és a jelenlegi helyzetben felhasználják ennek a gyakorlatnak a tanulságait.

Első lépésként minden afrikai országból az utóbbi napokban visszatért izraeli állampolgárt (Marokkó és Egyiptom kivételével) berendelnek azonnali PCR-tesztre, és negatív eredményének kézhez vételéig házi karanténban kell tartózkodniuk. 10 millió, az új vírustörzs azonosítására szolgáló különleges PCR-készletet vásárolnak, és megkezdik a szennyvíz mintáinak vizsgálatát az új változat okozta esetleges tünetmentes megbetegedések kimutatására.

Emellett száz óvodában kísérleti jelleggel levegőszűrőket szerelnek fel, és szombat este ismét összeül majd a koronavírus ügyeivel foglalkozó kabinet, hogy esetleges további korlátozásokról döntsenek.

Csütörtökön 528 új vírushordozót azonosítottak mintegy 80 000 teszt elvégzésével Izraelben. A pozitív esetek aránya a tesztelésnél 0,69 százalékos volt, noha a negyedik hullám csúcsán, szeptember elején még a 8 százalékot is meghaladta ez a mutató.

A súlyos betegek száma csütörtökön 120 volt, közülük 72-en vannak lélegeztetőgépen. A járvány megjelenése óta a mintegy 9,4 millió lakosú országban 1 341 541 fertőzöttet regisztráltak a hatóságok.

Izraelben tavaly december vége óta 6 299 237 tizenkét évesnél idősebb személyt oltottak már be legalább egyszer a Pfizer/BioNTech vakcinájával, ez az ország lakosságának 67,74 százaléka.

Augusztusban a védettség növelésére, a delta hullám megfékezésére újabb, harmadik oltási kampányt indítottak azok számára, akik legalább öt hónappal korábban megkapták már a második oltást. A kampány nyomán eddig 4 066 789-en vették fel a harmadik adag vakcinát, ami a lakosság 43,72 százalékát jelenti.

Jelenleg Izraelben 7167 aktív fertőzöttet tartanak nyilván, és 166-an vannak közülük kórházban. A SARS-CoV-2-koronavírus okozta betegségben (Covid-19) tavaly február óta 8182-en, az utóbbi 7 napban 12-en haltak meg Izraelben.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Felszálló F-16-os vadászrepülőgép (TASR-felvétel)

Egymásnak esett a kormány és az ellenzék az amerikaiak miatt

erős szél

Első-, másod- és harmadfokú riasztást adtak ki az erős szél miatt

elhízás k

Szlovákiában minden negyedik ember elhízott

Kőszegről  kicsit másképp

Kőszegről kicsit másképp

pozsonyi kifli

Diósat vagy mákosat? A 400 éves pozsonyi kifli története

GALÉRIA: Férfi kézilabda Eb – Egygólos magyar siker Portugália ellen
Frissítve

GALÉRIA: Férfi kézilabda Eb – Egygólos magyar siker Portugália ellen

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.