Hosszú távú harcra kell készülni a nemzetközi terrorizmus ellen

<p>Ha az Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezetet sikerül is kiverni Irakból, azt követően hosszú távú harcra kell készülni a nemzetközi terrorizmus ellen - mondta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.</p>

A szakértő kifejtette, hogy az Iszlám Államnak a muzulmán világban nagyon sok támogatója van, akik úgy érzik, hogy a globalizált világ vesztesei. Példaként említette, hogy a közelmúltban történt franciaországi merényletekkel a Nagy-Britanniában élő muzulmánok nagy része egyetértett.

A mai globalizált világban rendkívüli mértékben megélénkült a terrorizmus - emelte ki a szakértő, példaként említve a Boko Haramot, az al-Kaidát és az Iszlám Államot. Mint mondta, a CIA és az ENSZ által közzétett adatok szerint 15-20 ezer külföldi harcol az Iszlám Állam oldalán.

Az Országgyűlés a tervek szerint kedden dönt a kormány azon előterjesztéséről, amely lehetővé tenné a magyar részvételt az Iszlám Állam elleni nyugati koalícióban, az iraki Erbílben. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter korábban azt mondta, az összesen 150 katonában 110 teljesítene szolgálatot a helyszínen, hat magyar tiszt pedig a vezetési pontokon lenne jelen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?