Holnap elnököt választanak Ukrajnában

<p>Kijev/Moszkva. A kelet-ukrajnai régiókban fokozódik a szakadárok harci tevékenysége, hogy megzavarják a holnapi elnökválasztást.</p>

MTI-ÖSSZEFOGLALÓ

Az elmúlt két nap során több sikeres akciót hajtottak végre a terrorellenes műveletben résztvevő egységek Ukrajnában: húsz fegyveres szakadárt megöltek, miközben két katonájuk elesett – közölte tegnap Vladiszlav Szeleznyov, a terrorellenes műveleti csoport szóvivője. A biztonsági erőknek sikerült megakadályozniuk, hogy a fegyveresek áttörjék a terrorellenes erők gyűrűjét a régió északi részén, és „likvidálták” a szakadárok egy csapatát a Luhanszk megyei Rubizsne település közelében. „A harcok közben mintegy húsz szakadár vesztette életét és 30 sebesült meg. A szakadárok halottasházai Liszicsanszkban és Szeverodonyeckben tele vannak a bűnözők holttesteivel. Sajnos, az ukrán hadseregnek is van vesztesége: két katona meghalt, hét megsebesült” – közölte Szeleznyov. A múlt éjjel az észak-donyecki Szlovjanszknál is súlyos harcok folytak. A szakadárok aknavetőkkel lőtték az ukrán katonák állásait a Karacsun-hegyen. Hivatalos ukrán adatok szerint 17 katona vesztette életét csütörtökön az oroszbarát szeparatisták támadásaiban, s legalább 36 sebesült katona került kórházba. A szóvivő szerint a szakadárok azért aktivizálódtak, hogy meghiúsítsák a holnap tartandó előrehozott elnökválasztást a két kelet-ukrajnai megyében.

Akár már az első fordulóban, holnap megszerezheti Petro Porosenko üzletember a szavazatok több mint felét az elnökválasztáson, így Ukrajnában kivételes módon nem kerülne sor második választási fordulóra. A legutóbbi közvélemény-kutatási adatok szerint Porosenko fölényesen vezet a többi jelölt előtt: népszerűsége 44,6%-os, míg az utána következő Julija Timosenko Haza (Batykivscsina) párti volt kormányfőé csak 8,4%. Elemzők úgy látják, hogy az ország stabilitásának jót tenne, ha mihamarabb meglenne az új államfő, és nem kellene még három hétig, a második fordulóig várni, hogy megszűnjön a hatalmi vákuum. Szakértők arra is rámutattak, most sokkal egységesebb az ország, mint a megelőző két elnökválasztás alatt – 2004-ben és 2010-ben –, amikor gyakorlatilag kettéosztotta az országot az a kérdés, hogy ki legyen az államfő. Most – a Donyec-medence kivételével – az elnökválasztás kérdésében konszolidálódott az ország. Donyeck és Luhanszk megyében azonban a saját köztársaságot kikiáltó szeparatisták mindent megtesznek az elnökválasztás meghiúsításáért: a szakadár fegyveresek elkobozták a választási papírokat és a pecséteket.

Moszkva lebegteti annak kérdését, hogy tiszteletben tartja-e majd az ukrán elnökválasztás eredményét. A Nyugat ugyanakkor úgy tekint az elnökválasztásra, mint az ukrajnai helyzet stabilizálódásának fontos tényezőjére, ezért jelentős számú külföldi megfigyelőt küld. Oroszország azt akarja, hogy béke legyen Ukrajnában, ezért kész lesz a párbeszédre az ukrán elnökválasztás után létrejövő új hatalmi szervezetekkel – jelentette ki tegnap Vlagyimir Putyin. Az orosz elnök ezt megelőzően viszont azt mondta, Ukrajnában polgárháború kezdődött, káosz van, és az ukrán választás körülményei nem felelnek meg a normáknak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?