G7: addig fogjuk Ukrajnát támogatni, míg az szükséges

G7

A világ iparilag legfejlettebb hét államát tömörítő G7-ek elkötelezettek addig támogatni Ukrajnát, amíg az szükséges – derült ki az országcsoport vezetőinek keddi nyilatkozatából.

„Folytatni fogjuk a pénzügyi, humanitárius, katonai, diplomáciai és jogi támogatást, sziklaszilárdan kiállva Ukrajna mellett, ameddig csak szükséges” – olvasható a G7-ek videomegbeszélését követően közzétett közös állásfoglalásban.

„Ismételten arról biztosítottuk Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, hogy tántoríthatatlanok és sziklaszilárdak vagyunk elkötelezettségünkben, hogy megadjunk Ukrajnának minden szükséges segítséget, hogy megőrizhesse szuverenitását és területi épségét” – hangsúlyozták a résztvevők.

„Egy életképes, háborút követő rendezést szem előtt tartva, készek vagyunk megállapodásokat kötni az érdekelt országokkal, intézményekkel és Ukrajnával a fenntartható biztonságról és egyéb elkötelezettségekről. Segítséget nyújtunk Ukrajnának abban, hogy megvédhesse magát, biztosítva ezzel szabad és demokratikus jövőjét, elejét véve mindenfajta jövőbeli orosz agressziónak” – áll a nyilatkozatban.

Az országcsoport vezetői egyben elítélték az ukrán polgári infrastruktúra és civil lakosság elleni rakétacsapásokat. Hangsúlyozták, hogy a polgári lakosság elleni támadások háborús bűncselekménynek nyilvánulnak. A G7 ezen felül egyhangúlag elítélte és elutasította Ukrajna négy régiója: Zaporizzsja és Herszon megye, a Donyecki és a Luhanszki Népköztársaság, valamint a még 2014-ben annektált Krím-félsziget elcsatolását.

Mindemellett további szankciókat helyeztek kilátásba Oroszország ellen.

A résztvevők felszólították a fehérorosz vezetést: hagyjon fel az orosz hadműveletben játszott közreműködésével, vagyis, hogy területét az orosz csapatok rendelkezésére bocsátja és támogatást is nyújt számukra. A G7-ek értékelése szerint fehérorosz-orosz közös katonai egység létrehozása újabb példája Minszk és Moszkva összejátszásának.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál beszámolója szerint Zelenszkij elnök a G7-ek videomegbeszélésén történt felszólalásában javaslatot tett egy nemzetközi megfigyelő misszió telepítésére a fehérorosz-ukrán határon, ezzel csökkentve az esetleges provokációk esélyét, illetve azt, hogy Fehéroroszország közvetlenül is belépjen a konfliktusba Oroszország oldalán.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?