Fehéroroszország szerint készen áll a béketárgyalások helyszíne

fd

Fehéroroszország közölte, hogy előkészített egy helyszínt az ukrán és orosz delegációk közötti tárgyalásokra.

Ukrajna tegnap beleegyezett, hogy diplomatákat küld egy ukrán-belorusz határhoz közeli helyszínre, annak ellenére, hogy a jelentések szerint az ország diktátora, Aljakszandr Lukasenka csapatokat készül küldeni Oroszország megsegítésére.

"Az Oroszország és Ukrajna közötti fehéroroszországi tárgyalások helyszínét előkészítették, a delegációk érkezését várják" - közölte a fehérorosz külügyminisztérium a közösségi médiában.
Anatolij Glaz, az ország külügyminisztériumának szóvivője azt mondta: "A tárgyalások megkezdődnek, amint a delegációk megérkeznek a találkozóhelyre".

 Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, azt mondta, nem számít arra, hogy a tárgyaláson sikerül megegyezniük a harcoló feleknek. 

"Mint mindig: Nem igazán hiszek ennek a találkozónak az eredményességében, de próbálkozzanak" - mondta. 

(BBC)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?