Észak-Korea szítja a feszültséget

Phenjan/Szöul. Észak-Korea tegnap hivatalosan közölte a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséggel (IAEA) azt a kívánságát, hogy az IAEA távolítsa el az észak-koreai nukleáris intézményekből az ország atomprogramjának befagyasztásakor elhelyezett zárópecséteket és ellenőrző kamerákat.

Phenjan/Szöul. Észak-Korea tegnap hivatalosan közölte a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséggel (IAEA) azt a kívánságát, hogy az IAEA távolítsa el az észak-koreai nukleáris intézményekből az ország atomprogramjának befagyasztásakor elhelyezett zárópecséteket és ellenőrző kamerákat. Az IAEA főigazgatója, Mohamed el-Baradei válaszában felszólította Phenjant, ne tegyen elhamarkodott lépéseket, és tartózkodjon az IAEA által a koreai nukleáris erőművekben üzemeltetett kamerák és egyéb ellenőrző műszerek leszerelésére irányuló egyoldalú intézkedésektől. A kommunista ország tegnapi lépése aggodalmakat keltett Washingtonban, Moszkvában, Tokióban és Szöulban is. Észak-Korea csütörtökön bejelentette, hogy haladéktalanul hozzálát a nukleáris energiatermelés felújításához és újraindítja 1994-ben leállított atomreaktorait, válaszul az amerikai olajszállítmányok leállítására.

Phenjan tegnap bocsánatkérést is követelt az USA-tól a Scud rakétákat szállító észak-koreai kereskedelmi hajó feltartóztatása miatt, megengedhetetlen kalózkodásnak minősítve a Jemenbe tartó szállítmány elfogását. A nemzetközi terrorizmus elleni küzdelem keretében az Indiai-óceánon járőröző spanyol hadihajók még hétfőn tartóztatták fel a So-san teherhajót, amely cementszállítmányában elrejtve 15 Scud rakétát szállított a hozzájuk való hagyományos robbanótöltetekkel. A hajót átadták az amerikai hatóságoknak, de azok végül is elengedték, miután a jemeni kormány saját magát nevezte meg a törvényesen megvásárolt szállítmány címzettjének.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?