Washington. Sok száz oldalnyi dokumentum tűnt el egy kaliforniai történész lakásából pénteken. Az iratok olyan FBI-jelentések voltak, amelyek a hetvenes években készültek a jelenlegi demokrata elnökjelölt, az akkor háborúellenes aktivistaként tevékenykedő John Kerry megfigyeléséről.
Ellopták Kerry FBI-aktáit
Gerald Nicosia történész a CNN-nek nyilatkozva elmondta, a több mint 14 doboznyi iraton kívül mást nem is vittek el a lakásából. A történész szerint nagy az esélye, hogy az iratokat politikai okokból tulajdonították el.
Nicosia, a Háború otthon: A Vietnami Veteránok Mozgalmának története című könyv szerzője több mint 20 ezer oldalnyi FBI-anyagot gyűjtött össze kutatása során. A szervezetnek az 1970-és évek elején a mostani demokrata elnökjelölt, John Kerry volt a szóvivője. A most eltulajdonított iratok az összes anyag körülbelül ötödét teszik ki – közölte a kutató, aki szerint a dokumentumokban biztosan volt néhány eddig ismeretlen információ Kerryről, de az akták rossz fényt vetnek a republikánusokra is, hiszen a megfigyelések republikánus elnökség alatt történtek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.