Elhunyt Hans-Dietrich Genscher volt német külügyminiszter

Berlin |

<p>Életének 89. évében elhunyt Hans-Dietrich Genscher volt német külügyminiszter, aki jelentős szerepet játszott Németország újraegyesítésében.&nbsp;A német Szabad Demokrata Párt (FDP) politikusa irodájának közleménye szerint szív- és keringési elégtelenség következtében hunyt el péntekre virradó éjjel.</p>

Hans-Dietrich Genschert a német és az európai egység egyik építőmestereként tartják számon. A liberális politikus összesen 18 évig volt külügyminiszter, ezzel csúcstartó a nyugati demokráciák II. világháború utáni történetében. 

Hans-Dietrich Genscher egy rövid megszakítással 1974-től 1992-ig volt külügyminiszter. Helmut Schmidt és Helmut Kohl kormányában a külügyminiszteri mellett az alkancellári tisztséget is betöltötte. Szolgált Willy Brandt kormányában is, belügyminiszterként, 1969-től 1974-ig. A szövetségi parlamentben (Bundestag) 1965-től 1998-ig volt képviselő. Pártját 1974-től 1985-ig vezette.

A liberális FPD Hans-Dietrich Genscher vezetésével vált ki 1982-ben a szociáldemokrata párttal (SPD) alakított koalícióból, és lépett kormányra a CDU/CSU jobbközép pártszövetséggel.

Külügyminiszterként a Nyugat és a keleti blokk közötti kapcsolatok normalizálására, a hidegháborús feszültség enyhítésére, majd Németország újraegyesítésére és Európa egyesítésére törekedett. 

Politikai pályafutása után is a német közélet tevékeny szereplője maradt, és 2013-ban közbenjárt az orosz vezetésnél azért, hogy Mihail Hodorkovszkij orosz üzletember tíz évi börtönbüntetés után elnöki kegyelemmel visszanyerje szabadságát.

A haláláról szóló közleményt a szokásos pénteki kormányszóvivői tájékoztató közben adták ki. A tájékoztatót az egyik helyettes szóvivő, Georg Streiter vezette, aki a hírre reagálva nagy európaiként és nagy németként jellemezte az elhunyt politikust. Hozzátette: "helyettes kormányszóvivőként túl kicsinek érzem magam ahhoz, hogy méltassam ezt a nagy államférfit".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?