Egyetemet akarnak a Vajdaságban

Szabadka. Egy hosszú folyamatnak ér a végére a vajdasági magyarság azzal, hogy szombaton Szabadkán megalakul a Magyar Nemzeti Tanács (MNT), a vajdasági magyar perszonális autonómia megtestesítője.

Szabadka. Egy hosszú folyamatnak ér a végére a vajdasági magyarság azzal, hogy szombaton Szabadkán megalakul a Magyar Nemzeti Tanács (MNT), a vajdasági magyar perszonális autonómia megtestesítője. Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke tegnap elmondta: ez a párt küzdötte ki a szerbiai és jugoszláv politikai színtéren a szövetségi kisebbségügyi törvény megalkotását, amely pedig megalapozta az MNT létrejöttét. Kasza úgy véli, ha a párt nem vesz részt a szövetségi és köztársasági hatalomban – amit egyesek a szemére vetnek –, akkor ezt a kérdést ilyen határozottsággal senki sem vetette volna fel. A kisebbségügyi törvény volt a legtöbb, ami elérhető a mai politikai színtéren. „A VMSZ is dilemma előtt állt, elfogadja-e kompromisszumként a nemzeti tanács közvetett módon történő megválasztását. A párt végül úgy értékelte, hogy a jelenlegi zűrzavaros politikai helyzet, a tisztázatlan államjogi viszonyok miatt nem szavatolható, hogy a jövőben kedvezőbb feltételek lennének a perszonális autonómia megvalósításához. A VMSZ ezért beleegyezett abba, hogy ne választói névjegyzék alapján történő szavazással, hanem elektori választással alakuljon meg az MNT. A Magyar Nemzeti Tanácsnak el kell érnie azt, hogy szerepet vállaljon a kisebbségi oktatáspolitika alakításában, a tantervek elkészítésében, középiskolai hálózat kiépítésében. Kasza elárulta azt, hogy a VMSZ szándékai között szerepel egy önálló vajdasági magyar egyetem létrehozása is. Az MNT-nek számtalan tennivalója lesz a nyelvhasználat, a kultúra és a művelődés területén. „A szerbiai társadalomban, de a hatalmi struktúrákban sincs még korántsem olyan fogadókészség a nemzetiségi kérdések iránt, mint amilyen elvárható lenne, ezért az MNT tevékenysége során lesznek még komoly súrlódások és feszültségek” – mondta Kasza József.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?