Csehországban 18 százalékra nőtt az infláció szeptemberben

cseh korona

Csehországban szeptemberben 18 százalékra nőtt az éves infláció az augusztusi 17,2 százalék után. Ennél magasabb inflációt legutóbb 1993 decemberében mutattak ki – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal kedden Prágában.

Az infláció növekedését éves és havi szinten egyaránt a legnagyobb mértékben a lakhatási költségek növekedése, elsősorban az energiaárak emelkedése befolyásolta.

Míg augusztusban az éves infláció 17,2 százalékra csökkent a júliusi 17,5 százalékról, addig szeptemberben újra megugrott. A piaci elemzők döntő többsége ezzel szemben az infláció stagnálásával, esetleg újabb mérsékelt csökkenésével számolt.

„Az infláció növekedésének gyorsulásához legnagyobb mértékben a lakhatási költségek, elsősorban az energia és az üzemanyagok árának átlagosan majdnem ötven százalékos növekedése járult hozzá” – mutatott rá Pavla Sedivá, a statisztikai hivatal szakosztályvezetője.

Kifejtette: az áram ára 37,8 százalékkal, a földgázé 85,9 százalékkal emelkedett. Augusztushoz viszonítva mindkét esetben a drágulás gyorsulásáról van szó.

Folytatódott az élelmiszerek drágulása is. Szeptemberben a hús 23,6 százalékkal, a tej, sajtok, a tojás 25,8 százalékkal voltak drágábbak mint egy éve. A liszt ára 61 százalékkal, a vajé pedig több mint 50 százalékkal nőtt. Az üzemanyagoknál az drágulás 22,7 százalék, míg a személygépkocsiknál 15,6 százalék.

A termékek ára szeptemberben 20,7 százalékkal, a szolgáltatásoké pedig 13,7 százalékkal emelkedett.    

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?