A Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) szóvivője némi hallgatás után azzal vádolta meg a WikiLeaks portált, hogy az Egyesült Államok ellenségeit segíti.Washington.
CIA: a WikiLeaks az USA ellenségeinek segítője
A Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) szóvivője némi hallgatás után azzal vádolta meg a WikiLeaks portált, hogy az Egyesült Államok ellenségeit segíti.
Washington. Heather Fritz Horniak, a CIA egyik szóvivője leszögezte: „az amerikai közvéleménynek van oka aggodalomra a WikiLeaks valamennyi publikációja miatt, mert ezeknek az amerikai hírszerzői közösség azon képességének megváltoztatása a céljuk, amellyel megvédhetik Amerikát a terroristáktól és más ellenségeitől”. A szóvivő emlékeztetett rá, hogy a CIA-nak nincs joga bárkit is megfigyelni az Egyesült Államokon belül, s hozzátette, „ezt nem is teszi”. Fritz Horniak hangsúlyozta, hogy a Központi Hírszerző Ügynökség feladata a külföldön történő hírszerzés, annak érdekében, hogy megvédje az Egyesült Államokat a terroristáktól, az ellenséges államoktól és más ellenségeitől. A CIA szóvivője viszont nem tért ki arra, hogy a hírszerzés hitelesnek tartja-e a WikiLeaks által nyilvánosságra hozott dokumentumokat. A hírportál még kedden este Londonban több mint nyolcezer titkosított információt hozott nyilvánosságra, a többi között arról, hogy a CIA milyen eszközöket használ hírszerzésre, hogyan alakít át például okostévéket és okostelefonokat lehallgatóberendezésekké, vagy milyen módszerekkel veszi át az uralmat számítógépek fölött. Például a Samsung okostelevízióját például „poloskaként” (lehallgatóberendezésként) is felhasználták. A dokumentumok a 2013 és 2016 közötti időszakból származnak, s kiderül belőlük, hogy a CIA szorosan együttműködött a Nemzetbiztonsági Ügynökséggel (NSA) és más szövetségi hírszerző szervekkel. A The Washington Post arról számolt be, hogy a Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) a kiszivárogtatók „levadászására” készül, meghatározandó, hogyan jutott a Julian Assange alapította portál a dokumentumokhoz.
A Fehér Ház szóvivője szerint Donald Trump elnök rendkívül aggódik, hogy a WikiLeaks kiszivárogtató portálnak sikerült feltörnie a CIA biztonsági rendszerét. Sean Spicer kijelentette, a kormány szigorúan fellép a kiszivárogtatók ellen. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.