Boris Johnson hétfőn munkába áll

Johnson

Munkába áll hétfőn Boris Johnson brit miniszterelnök, aki átesett az új koronavírus okozta Covid-19 betegségen, és néhány napig intenzív osztályon is kezelték.

A konzervatív párti kormányfő hétfői visszatérését – amelyet a brit sajtó egy ideje már valószínűsített – Dominic Raab külügyminiszter erősítette meg a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában.

Raab, aki Johnson megbízásából a miniszterelnöki teendőket is ellátta a kormányfő lábadozásának idején, kijelentette: Boris Johnson „alig várja”, hogy ismét munkába állhasson, és visszatérése „friss lendületet ad” majd az országnak.

Az 55 éves Johnsonról március 26-án állapították meg, hogy megfertőződött a Covid-19 járványt okozó SARS-CoV-2 nevű vírussal, miután a vírus okozta betegség enyhe tüneteit észlelte magán.

Az eredeti terv alapján a brit kormányfő egy hetet töltött volna elkülönítésben Downing Street-i rezidenciáján. Johnson azonban az elkülönítési időszak lejárta előtt egy nappal bejelentette a Twitteren közzétett videóüzenetében, hogy még elkülönítésben kell maradnia, mivel nem épült fel teljesen a betegségből, továbbra is észleli a fertőzés egyes tüneteit.

Állapota ezután tovább romlott, és három hete, április 5-én a londoni St. Thomas kórházba szállították.

A londoni kormányfői hivatal szóvivőjének akkori tájékoztatása szerint csak elővigyázatossági lépésről volt szó, amelyet Johnson orvosa javasolt.

Másnap azonban Johnsont át kellett vinni a kórház intenzív osztályára, mivel állapota még tovább romlott, bár lélegeztetésre nem szorult és tüdőgyulladást sem diagnosztizáltak nála.

A brit miniszterelnök egy hetet töltött kórházban, ebből három napot az intenzív osztályon.

Két hete hagyhatta el a St. Thomas kórházat, ahonnan a Londontól 65 kilométerre északnyugatra lévő Chequersbe, a brit miniszterelnökök vidéki pihenőhelyére távozott és azóta is ott tartózkodik.

Nem sokkal azután, hogy távozhatott a kórházból, Johnson a Twitteren közzétett videóüzenetében közölte: kezelésének ideje alatt volt két nap, amikor „bármerre eldőlhetett volna a dolog”. Hozzátette: semmi kétség nem fér ahhoz, hogy a St. Thomas kórház orvosai és ápolói az életét mentették meg.

Erre Dominic Raab is egyenes utalást tett a vasárnapi BBC-műsorban. A külügyminiszter megfogalmazása szerint „voltak bizonytalan kimenetelű pillanatok” Johnson kórházi kezelésének idején.

Boris Johnsonra máris erőteljes nyomás nehezedik elsősorban az üzleti szektor és a kormányzó Konzervatív Párt részéről annak érdekében, hogy kezdje el a járvány megfékezését célzó, több mint egy hónapja érvényben lévő korlátozások enyhítési menetrendjének kidolgozását, mivel a zárlat rendkívüli károkat okoz a brit gazdaságban.

Raab erről a vasárnapi BBC-műsorban csak annyit mondott, hogy egyelőre óvatos lépésekre van szükség, és az emberek közötti távolságtartás valamilyen formájára egy ideig még szükség lesz.

A lakosságnak „újfajta normalitáshoz” kell majd hozzászoknia – tette hozzá.

Nagy-Britanniában a hétvégén átlépte a húszezret a Covid-19 járvány halálos áldozatainak száma, és eddig csaknem 150 ezer ember szervezetében azonosították szűréssel az új típusú koronavírus jelenlétét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?