Biden és Sunak Ukrajnáról és Észak-Írországról is tárgyalt

Joe Biden Rishi Sunak

Megerősítette Ukrajna határozott támogatását, és tárgyalt a Lengyelországban történt robbanásról is Joe Biden amerikai elnök és Rishi Sunak brit miniszterelnök szerdán az indonéziai G20-csúcstalálkozó keretében létrejött találkozóján – közölte a Fehér Ház.

A közlemény szerint a két vezető teljes mértékben támogatja a vizsgálatot, amelyet Lengyelország indított a keddi robbanás miatt.

Biden korábban azt mondta, hogy a Lengyelország területén becsapódott rakétát, amely két ember halálát okozta, valószínűleg nem Oroszországból lőtték ki.

Az amerikai szakértők szerint az első információk arra utalnak, hogy a rakétát az ukrán erők lőhették ki egy érkező orosz rakétára.

A rakéta az ukrán-lengyel határtól 6 kilométerre fekvő lengyelországi Przewodówban, egy gabonatárolóba csapódott be, és megölt két embert a lengyel külügyminisztérium keddi közlése szerint.

A Downing Street szóvivője a kétoldalú tárgyalásról elmondta, hogy mindkét vezető Oroszországot tartja felelősnek a növekvő inflációért és az ehhez kapcsolódó globális gazdasági problémákért.

A brit közlemény szerint mind Biden, mind Sunak fontosnak tartotta ezenkívül az indiai-csendes-óceáni térségben való tartós elkötelezettség fenntartását.

A közleményekből az is kiderült, hogy Biden és Sunak kölcsönösen elkötelezettek a Belfastban 1998-ban aláírt nagypénteki békeegyezmény fenntartása mellett, amely „elősegíti az együttműködést az Ír Köztársaság és az Egyesült Királyság között”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?