Az orosz ellenzék tüntetésekre szólított fel Putyin „bűnös háborúja” ellen

Alekszej Navalnij

Az orosz ellenzék szerdán tiltakozásra szólított fel Vlagyimir Putyin elnök ellen, aki aznap reggel elrendelte 300 ezer tartalékos mozgósítását.

Alekszej Navalnij bebörtönzött ellenzéki vezető azt mondta, hogy Putyin még több orosz embert küld a halálba egy kudarcos háború miatt.

„Egyértelmű, hogy a bűnös háború egyre rosszabb, egyre mélyül, és Putyin igyekszik minél több embert belekeverni ebbe” – üzente a börtönből Navalnij, az ügyvédei által rögzített és nyilvánosságra hozott videofelvételen. „Emberek százezreit akarja bemocskolni (Putyin) ezzel a vérrel” – hangoztatta Navalnij.

A február 24-i invázió óta Putyin keményen fellépett a másként gondolkodók és a média ellen: több ezer embert tartóztattak le a háborúellenes tüntetéseken, és egy új törvény 15 év börtönbüntetést ír elő azoknak, akik „álhíreket” terjesztenek a hadseregről.

Az orosz állami televízió a kritikusokat árulóknak állítja be, akik a Nyugat zsoldjában állnak. Putyin szerint az ország harcban áll a Nyugattal Ukrajna miatt, amelyet szerinte az Egyesült Államok és szövetségesei arra használnak fel, hogy elpusztítsák Oroszországot – írta jelentésében a Reuters. A hírügynökség arról is beszámolt, hogy orosz háborúellenes csoportok utcai tüntetésekre szólítottak fel a mozgósítási parancs ellen.

„Ez azt jelenti, hogy orosz férfiak ezreit – apáinkat, testvéreinket és férjeinket – a háború húsdarálójába vetik” – közölte a Veszna jogvédő, háborúellenes központ. „Most a háború minden otthonba és minden családba eljutott”. A szervezet egyben felszólította az oroszokat, hogy szerdán vonuljanak utcára a nagyobb városokban.

A „különleges katonai művelet” február 24-i kezdete utáni napokban a rohamrendőrök lecsaptak az éjszakai utcai tüntetések résztvevőire, és az OVD-Info tüntetővédelmi szervezet szerint legalább 16 ezer tüntetőt vettek őrizetbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?