Az ezredes főrabbi botrányos kijelentései

Jeruzsálem |

<div>Heves viták törtek ki az izraeli sajtóban a hadsereg által kinevezett katonai főrabbi személye körül a nőkkel és a vallás parancsaival kapcsolatban korábban hangoztatott, megbotránkoztató nézetei miatt &ndash; írta a Jediót Ahronót című újság.</div><div>&nbsp;</div>

„Tekintetüket a nőkre összpontosítják, ami nem helyes”Éjál Krim rabbit hétfőn nevezték ki a hadsereg katonai főrabbijának, a megjelent sajtóértesülések nyomán viszont több politikus is a kinevezés visszavonására szólította fel a tisztikart. Éjál Krim szerint a vallás parancsait a hadsereg parancsai fölé kell helyezni, és úgy véli, tilos a férfiak nők alá történő beosztása katonai szolgálatuk során, mert „ez arra készteti őket, hogy tekintetüket a nőkre összpontosítsák a nap nagy részében”. Az ezredesi rangban lévő rabbi azt is mondta, hogy háborús időkben megengedett a nem zsidó nők megerőszakolása. SzirénhangokAz ultraortodoxok a férfiak számára tiltják a nők énekhangjának nyilvános élvezetét, és Krim is kijelentette, hogy hozzanak inkább férfi énekeseket a katonai ünnepségekre. A Tóra szerint a nők nem tanúskodhatnak a bíróság előtt, s erről a több ezer éve született, ám a mai Izraelben nem alkalmazott szabályról azt mondta a leendő katonai főrabbi, hogy a nők javát szolgálja, mert a nők érzelmesek, és emiatt nem tudnak felelni a keresztkérdésekre. Vihart kavartak kinevezése nyomán az olyan régebbi kijelentései is, miszerint meg kell ölni a sebesült öngyilkos merénylőket, vagy hogy a melegek szerinte „beteg emberek, akiknek szeretettel segíteni kell, hogy kijussanak helyzetükből”. Éjál Krimet vitatott nyilatkozatainak nyilvánosságra kerülése után tisztázó beszélgetésre hívták a katonai főhadiszállásra, majd közleményt adtak ki bocsánatkéréséről a társadalmi csoportokat sértő ügyekben és magyarázatokat közöltek különféle kijelentéseivel kapcsolatban. Azonban mindez valószínűleg kevés lesz, és mivel Izraelben a hadsereg ügyeiben általában minél teljesebb társadalmi konszenzusra törekednek, várhatóan új jelöltet kell keresni a főként temetéseken és díszünnepélyeken szerephez jutó katonai főrabbi tisztségére.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?