Az amerikai szenátus leszavazta Biden kötelező oltási rendeletét

koronavírus-vakcina

Az amerikai szenátus leszavazta Joe Biden amerikai elnök korábbi rendeletét, amely kötelezővé tette volna a 100 főnél nagyobb vállalatok alkalmazottainak a koronavírus elleni védőoltás felvételét vagy a folyamatos, heti tesztelést – jelentette a The Washington Times csütörtökön.

A jobboldali-konzervatív amerikai napilap online tudósítása szerint a washingtoni idő szerint szerda esti szavazáson 52-48 arányban elfogadott törvényjavaslat most visszakerül a képviselőházba, ahol a demokrata párti többséggel szemben már jóval nehezebb dolga lesz a republikánus képviselőknek, hogy kétpárti támogatással megsemmisítsék az elnöki rendeletet.

A száz fős szenátusban az 50 republikánus mellett két demokrata párti politikus, Joe Manchin nyugat-virginiai és Jon Tester montanai szenátor is a javaslat mellett szavazott.

Mitch McConnell kentucky szenátor, a republikánusok felsőházi vezetője beszédében kiemelte: „Túléltem a [poliovírus okozta] gyermekbénulást. higgyék el nekem, nincs nálam nagyobb támogatója a védőoltásoknak. De az Amerikai Egyesült Államok szabad ország.(...) A washingtoni elit nem dönthet az embereket érintő legapróbb kérdésekben anélkül, hogy erre törvényes vagy alkotmányos, legitim alapja lenne”.

A republikánus szenátorok amellett érveltek, hogy az elnöki rendelet következtében rengeteg amerikai dolgozó elveszítheti a munkahelyét, mivel a rendelkezés szerint a vállalatok 13 600 dolláros büntetéssel sújthatók, ha a munkavállalójuk nem veszi fel a védőoltást.

A demokrata párti Manchin szenátor azzal érvelt a kötelező oltakozást előíró elnöki rendeletet megsemmisítése mellett, hogy nem hajlandó megbüntetni a vállalatokat és a dolgozókat csakis azért, mert a munkavállalók nincsenek beoltva. „Régóta hangsúlyozom, hogy ösztönözni, és nem büntetni kellene azokat a vállalati munkaadókat, akiknek jogi felelőssége megvédeni munkavállalóikat a koronavírustól” – fogalmazott a politikus.

A szenátusi demokraták többsége azonban, élükön vezetőjükkel, Chuck Schumer New York-i szenátorral, élesen bírálta az elnöki rendeletet támadó törvényjavaslatot.

Ha a tervezetet a képviselőház is megszavazná Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivőjének korábbi jelzése alapján Biden elnök megvétózná, így ezután az visszakerülne a kongresszusba, ahol mindkét házban kétharmados többségre lenne szükség az elnöki vétó leszavazásához.

A hét elején egy Georgia állambeli szövetségi bíróság már leállította a Biden-adminisztráció egyik korábbi döntésének végrehajtását, amely még a szövetségi kormányzat munkatársai és alkalmazottai számára tette volna kötelezővé a védőoltás felvételét.

Más szövetségi bíróságok pedig ehhez hasonlóan leállították az állami egészségügyi intézményekben dolgozók kötelező oltakozását előíró rendelet végrehajtását.

Republikánus szenátorok szerint ezek a bírósági ítéletek növelik annak az esélyét, hogy a bíróságok a vállalati munkavállalók számára kötelezően előírt védőoltást kimondó rendeletet is megsemmisítik, függetlenül a várható kongresszusi szavazások végeredményétől.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?