Dzsammu/Washington. – Háborús veszély árnyékolja be a pakisztáni-indiai kapcsolatokat – nyilatkozta a pakisztáni elnök a The Washington Post címu amerikai lap vasárnapi számában.
Alibi az antiterrorizmus
Két nap alatt két rakétakísérletet hajtott végre a pakisztáni vezetés. Pervez Mussaraff elnök hangsúlyozta: országa nem fél a háborútóReuters Feszült és nagyon súlyos a két ázsiai állam viszonya – fogalmazott Pervez Musarraf. Véleményét az indiai szárazföldi, tengeri- és légi erok csapatösszevonásával és az arra adott pakisztáni válasszal indokolta, hozzátéve, hogy a két ország közötti határ mentén közel egymillió katonát összpontosítottak. A helyzet végtelenül robbanásveszélyes, amelyben meggondolatlan lépések történhetnek – tette hozzá. A pakisztáni vezeto egyben azzal vádolta meg Indiát, hogy nem érdekelt a béke helyreállításában, Pakisztán biztonságának aláásására törekszik. India szeretné megorizni kiemelkedo szerepét Ázsia déli részében – vélte.
Atal Behari Vadzspaji indiai kormányfo vasárnap az észak-indiai Manaliban arról beszélt, hogy elfogyott India türelme, s összefogásra szólította országa polgárait a terrorizmus ellen. „Ebben a válságos helyzetben egységesen kell készülnünk a védelemre” – mondta. „Gyozelmet akarunk aratni a terrorizmus felett” – hangoztatta az indiai miniszterelnök. Sajnálatát fejezte ki, hogy tavaly decemberben, amikor egy pakisztáni központú terrorista csoport támadta meg az újdelhi parlamentet, India nem vágott vissza. Újdelhinek szerinte nem kellett volna válasz nélkül hagynia a támadást, de az egész világ türelemre intette, mondván, hogy a történtek nem ismétlodhetnek meg.
India, amely nem zárja ki a hadmuveleteket, azt követeli szomszédjától, hogy számolja fel Kasmírban a szeparatisták táborait, és a katonai felderítés szüntesse be a muzulmán szélsoségeseknek nyújtott támogatását.
Ágyúzásban vesztette életét öt indiai állampolgár, köztük két gyermek tegnapra virradóra a vitatott hovatartozású Kasmír indiai részében. További nyolcan megsebesültek – közölték tegnap közép-európai ido szerint délután indiai tisztségviselok. A tájékoztatás szerint pakisztáni oldalról ágyú- és aknatuz alá vették szombaton Kasmír déli részét a két országot elválasztó vonal mentén. A lövöldözés még tegnap délután is tartott.
„Csupán elore tervezett rakétakísérlet”
Iszlámábád. Pakisztán tegnap újabb rakétakísérletet hajtott végre. A kis hatótávolságú, föld-föld típusú rakétával végzett kísérlet szombaton hasonló, de közepes hatótávolságú, ugyancsak Pakisztánban kifejlesztett, föld-föld típusú ballisztikus rakétával hajtottak végre kísérleti indítást. Pakisztán a közelmúltban tájékoztatta Indiát, hogy rakétakísérleteket fog végrehajtani, s hangsúlyozta: e kísérleteknek nincs közük a két ország között a Kasmír kapcsán kiélezodött válsághoz, azok a szokásos gyakorlat korábban tervbe vett részét képezik. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.