Agresszív külpolitika

London. „Agresszív” külpolitikája folytatására kapott felhatalmazást a választóktól George Bush. Ezt Londonban megjelent sajtónyilatkozatában állítja az amerikai külügyminiszter.

London. „Agresszív” külpolitikája folytatására kapott felhatalmazást a választóktól George Bush. Ezt Londonban megjelent sajtónyilatkozatában állítja az amerikai külügyminiszter. Colin Powell a Financial Timesnak azt mondta: az amerikai külpolitika eddig is agresszív volt abban az értelemben, ahogy a kihívásokat kezelte. Az elnök „ebben az irányban kíván továbbhaladni” – tette hozzá. Powell szerint ugyanakkor az agresszív külpolitika fogalmába beletartozik az olyan kérdések aktív megközelítése, mint az AIDS elleni küzdelem vagy a harmadik világ ügye. Úgy véli, az a hatalmi váltási folyamat, amely Jasszer Arafat palesztin elnök betegségével indult el, esélyt kínál a közel-keleti békefolyamat előre vitelére. Powell szerint az USA kész ezt a lehetőséget is agresszív módon megragadni. Nem részletezte ugyanakkor, hogy az amerikai kormány miképp kíván aktívabban bekapcsolódni a rendezésbe.

Powell azt mondta, az USA szeretné áthidalni azokat az ellentéteket, amelyek közte és európai szövetségesei között támadtak Irak ügyében, de konkrét terveket a transzatlanti kapcsolatok újjáépítésére nem ismertetett. Azt elismerte, hogy az iraki háború „ellentmondásos” volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?