A milliós iraki Moszul vízellátás nélkül maradt

Mintegy 650 ezer moszuli lakos maradt ivóvíz nélkül, miután találat ért egy fontos vízvezetéket az iraki hadsereg és a várost ellenőrző Iszlám Állam nevű dzsihádista szervezet harcosai közti összecsapásokban. Több mint 50 ezren menekültek már el Aleppó keleti feléből.Moszul/Aleppó.

Mintegy 650 ezer moszuli lakos maradt ivóvíz nélkül, miután találat ért egy fontos vízvezetéket az iraki hadsereg és a várost ellenőrző Iszlám Állam nevű dzsihádista szervezet harcosai közti összecsapásokban. Több mint 50 ezren menekültek már el Aleppó keleti feléből.

Moszul/Aleppó. Husszám al-Abar, a Ninive kormányzósági tanács egyik tagja elmondta, hogy „a moszuli karbantartók csoportja nem tud hozzáférni a vízvezetékhez, mivel az egy olyan térségben fut, ahol harcok folynak”. A vezeték megsérülése jelentős csapást jelent a hatóságokra, amelyek abban reménykednek, hogy a civil lakosság a városban marad, míg az amerikai légi csapások által támogatott iraki csapatok megtörik a dzsihádisták uralmát a város felett. „Komoly ivóvízhiány van. Humanitárius katasztrófával nézünk szembe” – hangsúlyozta Abar. A hatóságok naponta mintegy 70, ivóvizet szállító tartálykocsit küldenek a kormányerők által elfoglalt területekre, ez viszont nem lesz elég a lakosság ellátásához – figyelmeztetett a kormányzósági tanács tagja. Szerinte a tartálykocsikat a dzsihádisták is támadják. „Az olyan alapvető szolgáltatások, mint az ivóvíz, áram, egészségügy, és élelmiszer-ellátás nem léteznek többé Moszulban” – mondta Abar. Hat héttel azt követően, hogy az iraki hadsereg és a szövetséges milíciák megindították offenzívájukat az iszlamisták által 2014-ben elfoglalt város visszaszerzésére, a különleges terrorelhárító egységeknek sikerült a másfél milliós Moszul közel negyedét felszabadítani.

A szíriai kormányerők és szövetségeseik hirtelen drámai módon előretörtek a felkelők ellenőrizte Kelet-Aleppó északi, a lázadók felügyelete alatt álló területén, ami az ostromlott negyedek lakosságának körében pánikot váltott ki, menekülésre késztetve őket. A térséget ért tüzérségi tűzben 45 ember meghalt – közölték az Aleppó keleti részében működő mentőalakulatok. A felkelők egy képviselője tegnap kijelentette, hogy nem vonulnak vissza Aleppó keleti részéből. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?