A lengyel Lukasenko

Lengyelországban aggodalmakat keltett, hogy az új szejm első ülésén a parlament négy alelnökének egyikévé Andrzej Leppert, az Önvédelem elnevezésű agrárpárt vezetőjét választották meg. Lepper jó egy évtizede kezdte el hírhedt tiltakozó akcióit.

Lengyelországban aggodalmakat keltett, hogy az új szejm első ülésén a parlament négy alelnökének egyikévé Andrzej Leppert, az Önvédelem elnevezésű agrárpárt vezetőjét választották meg. Lepper jó egy évtizede kezdte el hírhedt tiltakozó akcióit. Demagóg beszédek, botrányos kijelentések, törvénysértő megmozdulások sorozata fűződik nevéhez, egyebek között az egész országot megbénító 1999-es útblokádok. Jelenleg is több büntetőper van folyamatban ellene, az egyiket éppen a múlt héten – képviselői mentelmi jogára való hivatkozással – függesztették fel. Lepper nem is titkolja, hogy politikai hatalomra tör. „Célunk Lengyelország kormányzása”, „Ez a szejm nem tart sokáig”, „A következő választásokból mi kerülünk ki győztesen” – íme néhány, az utóbbi időben elhangzott kijelentése. Államfői ambíciói is vannak, indult a tavalyi elnökválasztáson.

Jan Nowak-Jezioranski, a köztiszteletnek örvendő író és publicista, a Szabad Európa Rádió lengyel szekciójának volt elnöke, az amerikai lengyelek vezető személyisége drámai felhívásban figyelmeztetett arra a veszélyre, amelyet Lepper jelent a lengyel demokráciára. Szerinte azt a politikust, aki lábbal tiporja a törvényeket, és másokat is erre hív fel, el kell szigetelni a szejmben, különben lengyel Lukasenko válhat belőle. Andrzej Olechowski, a parlamenti választásokon második helyen befutott liberális Polgári Platform egyik vezetője is úgy nyilatkozott, hogy Lepper valódi és súlyos fenyegetést képvisel a Lengyel Köztársaságra nézve. „Az a tény, hogy egy, a törvényeket sorozatosan megsértő embert a szejm alelnökévé választottak, igazi botrány” – fogalmazott.

Lepper nem az egyedüli pártjában, aki most a mentelmi jog mögé bújva elkerüli az igazságszolgáltatást. A lengyel sajtó több párthívéről, jelenlegi képviselőről derítette ki, hogy összeütközésbe került a törvénnyel és a jogrenddel. Olechowski bejelentette, hogy pártja sürgősséggel olyan képviselői indítványt terjeszt be a szejmhez, amely radikálisan korlátozza vagy érvényteleníti a képviselői mentelmi jogot. Kérdés, hogyan fog szavazni erről maga Lepper.

Vannak, akik abban bíznak – közéjük tartozik Aleksander Kwasniewski államfő is –, hogy Lepper a parlamentben megszelídül, jogtipróból jogvédővé változik. Arra számítanak, hogy alelnökként majd bebizonyítja: képes levezetni az üléseket, megrendszabályozni a törvénysértő képviselőket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?