A kirúgott tévés a Daily Mirrornál kapott állást

London. Arnett, akit az iraki tévének adott, az amerikai háborús terveket bukásnak minősítő minapi nyilatkozata miatt az NBC és több más, általa tudósított amerikai kereskedelmi tévé menesztett, tegnap megkezdte munkáját a baloldali irányzatú londoni Mirrornál.

London. Arnett, akit az iraki tévének adott, az amerikai háborús terveket bukásnak minősítő minapi nyilatkozata miatt az NBC és több más, általa tudósított amerikai kereskedelmi tévé menesztett, tegnap megkezdte munkáját a baloldali irányzatú londoni Mirrornál.

A harmadik legnagyobb, naponta 2,2 millió példányban megjelenő brit tömeglap hónapok óta heves háborúellenes hadjáratot folytat. Vasárnapi kiadása, a Sunday Mirror közölte Robin Cook volt külügyminiszter cikkét, amelyben a politikus a brit erők mielőbbi hazahívását követelte volt főnökétől, Tony Blair kormányfőtől.

Két újságoldalt megtöltő, az „Ez a háború nem működik” címet viselő első cikkében Peter Arnett azt írta: az eredeti tervek szerint az amerikaiaknak március végén Bagdadban kellett volna lenniük, de ebből a tervből nyilvánvalóan nem lett semmi. Ugyanígy nem lett semmi a déli országrészben várt népfelkelésekből, és ahogy hevesebbé válik a Bagdadért folyó csata, úgy növekszik a civil áldozatok gyarapodásának veszélye – írta az amerikai tudósító.

Arnett azt írta, hogy nem hibáztatja az NBC-t, amiért a társaság kirúgta őt, mert nyilván „a cég hatalmas piaci nyomás alá került”. Hozzátette: azt sem tartja valószínűnek, hogy menesztéséért a Fehér Ház lenne felelős. Csalódást keltőnek nevezte ugyanakkor, hogy azért rúgták ki, mert el akarta mondani, hogy mi történik Irakban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?