A hivatalos becsléseknél akár több ezerrel is nagyobb lehet az ukrajnai háború áldozatainak száma

ukrán válság k

Akár több ezerrel is magasabb lehet az ukrajnai háború civil áldozatainak száma a hivatalos becsléseknél – jelentette ki kedden az ENSZ ukrajnai emberi jogi missziójának vezetője Genfben.

„Az orosz támadás kezdete óta mostanáig összesen 7061 civil áldozatról tudunk, 3381 halottról és 3680 sebesültről, de a valódi számok ennél magasabbak, s azon dolgozunk, hogy minden esetet dokumentáljunk” – fogalmazott sajtótájékoztatóján Matilda Bogner.

Elmondta: munkatársaiknak Mariupolban van a legnehezebb dolguk, a hónapokon át ostrom alatt álló dél-ukrajnai városba ugyanis még mindig nehezen tudnak bejutni, s így hiteles adatgyűjtésre sincs lehetőségük.

Hozzátette, hogy országszerte rengeteg épület megsemmisült vagy megrongálódott, a többi között legalább 50 keresztény, zsidó és iszlám imahely. Elmondta azt is, hogy a heves összecsapások miatt óvóhelyekre kényszerült emberek közül több súlyosan beteg és idős ember meghalt, mert nem kapott időben orvosi segítséget.

Hangsúlyozta, hogy folyamatosan érkeznek a szervezethez nemi erőszakról szóló jelentések, a szexuális bűncselekmények áldozatai között fiúk és férfiak is vannak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?