Várják a támogatást igénylők jelentkezését

Nyitra. A megyei képviselőtestület, felismerve a helyi kulturális élet támogatásának jelentőségét, létrehozott egy kulturális alapot, amelyből minden kultúrával foglalkozó, a megye területén működő jogi személy, vagy általa létrehozott szervezet, támogatást igényelhet – 50 ezer koronáig.

Nyitra. A megyei képviselőtestület, felismerve a helyi kulturális élet támogatásának jelentőségét, létrehozott egy kulturális alapot, amelyből minden kultúrával foglalkozó, a megye területén működő jogi személy, vagy általa létrehozott szervezet, támogatást igényelhet – 50 ezer koronáig. Molnár Péter, a megyei önkormányzat kulturális főosztályának vezetője ezzel kapcsolatban lapunknak elmondta, hogy a kérvényeket az erről szóló általános érvényű rendelet június 22-i érvénybe lépése után lehet benyújtani a Nyitrai Megyei Hivatal kulturális főosztályára. Az ehhez szükséges információkat a rendelet hatályba lépésének napjától, a hivatal internetes honlapján a www.unsk.sk oldalon találhatják meg, de az érdeklődők a Regionális Művelődési Központ munkatársaihoz fordulhatnak kérdéseikkel.

„Idén 1,5 millió koronát tudunk erre a célra fordítani, jövőre ezt az összeget szeretnénk a duplájára emelni. Fontos információ, hogy minden évben június 30. illetve december 31. a leadási határidő. A határidő után beérkezett támogatási kérelmek a következő körben lesznek elbírálva, ezért aki még idén szeretne támogatáshoz jutni, az június végéig juttassa el hozzánk igénylését” –hangsúlyozta Molnár Péter. A megyei önkormányzat ugyanakkor a határokon átnyúló együttműködés keretében szorgalmazza kulturális intézményeik kapcsolatkörének bővítését is a komárom-esztergom megyei partnerekkel. Az ehhez szükséges anyagi hátteret a megye biztosítja. Hasonló együttműködésre törekednek Veszprém megyével.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?