V4-es részsiker a csúcson

Pozsony. Orbán Viktor szerint a pénteki pozsonyi EU-csúcs sikertelen volt, mert nem sikerült megváltoztatni a korábbi „önsorsrontó és naiv” bevándorláspolitikát.

Pozsony. Orbán Viktor szerint a pénteki pozsonyi EU-csúcs sikertelen volt, mert nem sikerült megváltoztatni a korábbi „önsorsrontó és naiv” bevándorláspolitikát. Andrej Kiska szlovák államfő élesen odaszúrt a magyar miniszterelnöknek.

Orbán Viktor péntek este úgy nyilatkozott: az uniós csúcson többet beszéltek a menekültek szétosztásának gyorsításáról, mint a határon történő megállításukról. Csupán azt nevezte pozitívumnak, hogy az uniós vezetők megegyeztek a Bulgáriának történő segítségnyújtásban – a balkáni tagállam Törökországgal közös határain ugyanis nő a migrációs nyomás, és egyre nagyobb forrásokat emészt fel a határvédelem.

A magyar kormányfő szerint a migrációs válság kezelésében Németország és Görögország játszik csúcsszerepet – előbbi mindaddig vonzó lesz a migránsok számára, míg nem állapítanak meg egy felső befogadási határt, utóbbinak pedig meg kell akadályoznia, hogy a bevándorlók az európai kontinens belsejébe folytassák útjukat, ám ezt Orbán szerint nem teszi meg.

Belpolitikai célok

A csúcs zárónyilatkozata ugyanakkor épp arról beszél, hogy az EU soha többé nem engedheti meg magának a tavalyi, ellenőrizetlen hullám megismétlődését, és csökkenteni akarja a szabálytalanul érkező migránsok számát. Emellett az is szerepel benne, amit a V4 közös nyilatkozatban követelt: a külső schengeni határok ellenőrzésének megerősítése.

Orbán nyilatkozata meglepőnek tűnhet annak fényében, hogy a V4-ek többi tagja elégedetten nyilatkozott a csúcs után. Elemzők szerint viszont belpolitikai szempontból logikus a magyar kormányfő értékelése: ha beismerné, hogy az EU bevándorláspolitikája épp abba az irányba változik, melyet Orbán is szeretett volna, nem folytathatná az EU-t támadó népszavazási kampányát. A kötelező kvóták elleni kampány már eddig is több milliárd forintot emésztett fel.

Kiska beszólt Orbánnak

A többi V4-es kormányfő nem reagált Orbán sajtótájékoztatójára, Andrej Kiska szlovák államfő azonban élesen bírálta a magyar kormányfőt, politikai haszonszerzéssel vádolva őt. Kiska szerint Orbán a csúcs értelmét és céljait vonta kétségbe, mikor sikertelennek bélyegezte a találkozót, és ezt igazságtalannak érzi a résztvevőkkel szemben. „Mindannyian tudjuk jól, hogy az Európai Unió eszméjének nem csak a hibák, tévedések, vagy azok a problémák ártanak, amelyeket az élet hoz magával. Hanem az is, hogy ha a politikusok már nem tudnak egy szép szót sem mondani az EU-ról és annak intézményeiről, Brüsszel pedig szitokszóvá válik. Emellett gyakran csak a saját, hazai céljaikat tartják szem előtt. Nem az unió jobbítása, hanem csupán a hazai választási eredmények, százalékok érdeklik őket, emiatt cinikusan leegyszerűsítenek összetett kérdéseket, vagy túloznak” – jelentette ki az államfő.

Hamarosan Pestre megy

Kiska éles bírálata némiképp váratlan, hiszen az utóbbi hónapokban minden szlovák és magyar csúcspolitikus igyekezett kiemelni, hogy a két ország kapcsolata sosem volt még ilyen jó, mint most.

Lapunk információi szerint egyébként a szlovák államfő még az idén hivatalos látogatásra készül Magyarországra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?