Uszítás a romák ellen

Pozsony. Ha Slota nem volna parlamenti képviselő, akkor már több alkalommal szembe kellett volna néznie a törvény szigorával, mutatott rá A. Nagy László (MKP), a parlament emberjogi bizottságának elnöke. „Sohasem rajta múlott, hogy nem került bíróság elé és nem ítélték el.

Pozsony. Ha Slota nem volna parlamenti képviselő, akkor már több alkalommal szembe kellett volna néznie a törvény szigorával, mutatott rá A. Nagy László (MKP), a parlament emberjogi bizottságának elnöke. „Sohasem rajta múlott, hogy nem került bíróság elé és nem ítélték el. Ő és pártja kijelentéseivel és magatartásával Szlovákiában az intolerancia és a fajgyűlölet jelképe. Azzal, hogy feljelentést tesz Michal Vašečka, az Emberek a Rasszizmus Ellen polgári társulás tagja ellen rágalmazás miatt, Slota gúnyt űz a dologból” – véli a magyar honatya. Michal Vašečka a Valódi Szlovák Nemzeti Pártot veszélyesnek, állambiztonsági szempontból kockázati tényezőnek, Ján Slota kijelentéseit pedig nacionalistának, faj- és idegengyűlölőnek minősítette. A. Nagy László bízik benne, hogy Slota vádaskodása üres fülekre talál, és nem lesz olyan bíróság Szlovákiában, amely igazat adna neki. „A szlovák képviselő a legutóbb a Rosta című műsorban szerepelt ízléstelenül, személyiség- és nemzetsértő módon viselkedett a romákkal szemben. A jóízlést és az emberi jogokat sértő magatartásáért felelősségre kellene vonni, ám sajnos a parlamenti képviselők e heti viselkedése alapján nem vagyok meggyőződve róla, hogy a törvényhozás kiadná Slotát az igazságszolgáltatásnak. A képviselők is nap mint nap uszítanak a romák ellen, s ez a büntetőtörvénykönyv szerint kimeríti a fajgyűlölet fogalmát” – tette hozzá A. Nagy. A magyar honatya szerint az elmúlt három évben történt bizonyos előrelépés: két példaértékű, a faji indítékot elismerő bírósági ítélet született; a kormánynak átfogó programja van a fajgyűlölet ellenes harc terén. „Ezenkívül készül, és remélhetőleg jövő év elején elfogadjuk a diszkriminációellenes törvényt, mely e harc komoly eszköze lesz” – nyilatkozta lapunknak A. Nagy László a rasszizmusellenes harc világnapja alkalmából. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?