Újra Schulz az Európai Parlament elnöke – a „nagy kartell” megszavazta

ÖSSZEFOGLALÓStrasbourg. A május végi választásokat követően tegnap először gyűltek össze a frissen megválasztott képviselők az Európai Parlamentben.

ÖSSZEFOGLALÓ

Strasbourg. A május végi választásokat követően tegnap először gyűltek össze a frissen megválasztott képviselők az Európai Parlamentben. A testület alakuló ülésére Strasbourgban került sor, a képviselők megválasztották az EP új elnökét is.

A közvetlen választás bevezetése óta ez a nyolcadik EP, egyben a harmadik, amelyben szlovákiai és magyarországi képviselők is helyet kapnak. Az eddigi 766-tal szemben az EP-nek immár 15-tel kevesebb, 751 tagja van. A legutóbbi választások óta életbe lépett Lisszaboni Szerződés ennyiben maximálja a képviselők számát. Egyik ország sem küldhet 96 képviselőnél többet a strasbourgi uniós parlamentbe, ezért Németország az új EP-be hárommal kevesebb képviselőt delegálhat, emellett pedig 12 ország mondott le egy-egy mandátumról, a többi között Magyarország.

Háttal a pulpitusnak

A nyitó ülés kisebb közjátékkal indult. A hagyományokhoz híven az ülés elején eljátszották az európai himnuszt (Ludwig van Beethoven Örömódáját), amit a szélsőjobboldali képviselők úgy fogadtak, hogy hátat fordítottak az elnöki pulpitusnak.

A parlament első feladata az volt, hogy megválassza az EP elnökét, amelyre a legesélyesebb jelölt a szociáldemokratáké volt Martin Schulz személyében. Színesítendő a mezőnyt az EP elnöki posztjára még az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR), a radikális baloldal és a zöldek állítottak jelöltet. Az ECR a brit konzervatív – egyébként pakisztáni származású moszlim – Sajjad Karimot, az Egységes Európai Baloldal – Északi Zöld Baloldal Pablo Iglesiast, a zöldek pedig a melegjelentéséről elhíresült Ulrike Lunaceket jelölték.

A három jelöltnek gyakorlatilag nem volt esélye, Schulz jelölésében ugyanis a két legnagyobb frakciót adó jobboldali Európai Néppárt, illetve a szocialisták egyeztek meg, valamint a liberálisokat tömörítő frakció – vagyis a fontosabb uniós ügyekben nem ritkán kompromisszumot kötő és együtt szavazó „kartell”. Schulz az EP-választás során a szocialisták listavezetője volt, győzelem esetén őt jelölték volna az Európai Bizottság élére, ám miután a Néppárt lett a győztes, ellenfele, Jean-Claude Juncker lett az EB-elnökjelöltje.

Nem kellett izgulniuk

A három tömörülésnek együtt elsöprő többsége van a parlamentben, így Schulz biztosra mehetett. A 751 képviselőből végül 723 adta le a voksát – a szavazás titkos volt, a voksok számlálása órákig tartott. A 723 szavazatból 111 érvénytelen volt, a 612 érvényes voksból 409-et kapott Schulz, így ismét ő lett az EP elnöke – megválasztásához legalább 307 szavazat kellett. 101-en szavaztak a konzervatívok jelöltjére, a radikális baloldal, illetve a zöldek jelöltje 51–51 voksot gyűjtött be.

A német Schulz 2012 januárjától vezeti az EP-t, akkor a lengyel Jerzy Buzeket váltotta a poszton. A váltás a két nagy frakció közötti egyezség eredménye volt: félidőig néppárti politikus lesz az elnök, utána pedig szocialista. Most is hasonló alku született, csak a sorrend lesz fordított: az 58 éves Schulzot két és fél évre választották, vagyis a ciklus felében egy néppárti politikus veszi át tőle az elnöki stafétát. 2017-ben egyébként az összes parlamenti tisztséget újraválasztják.

Schulz csaknem 20 éve tagja az Európai Parlamentnek. Korábban az EP Emberi Jogi Albizottságát vezette, 2009-ben a szocialista frakció vezetőjévé választották. Hazájában, Németországban nem futott be komoly politikai karriert. (MSz, MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?