Pozsony. Ha nem kapja meg valamennyi ellenzéki frakció támogatását Csáky Pál miniszterelnök-helyettes leváltásához, akkor a Smer parlamenti vitát kezdeményez Szlovákia felkészültségéről az európai uniós tagságra.
Tovább harcol Csákyval
„Az indítvány benyújtásához szükséges 30 aláírást bármikor meg tudjuk szerezni, de a parlament elé terjesztésének csak akkor látjuk értelmét, ha az egész ellenzék támogatja” – indokolta legutóbbi sajtóértekezletén pártja döntését Robert Fico. Az ellenzéki pártok közül a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom már jelezte, nem támogatja a Smer kezdeményezését, mivel ez veszélyeztethetné a májusi népszavazás eredményességét. A Smer visszautasítja ezt a véleményt Robert Fico szerint az utóbbi időben sok mindenben egyezik a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom, valamint a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió nézete, kérdés, nem kötött-e egyezséget a két párt a Csákyt fenyegető leváltási kísérlet elhárítása érdekében. „A népszavazás eredményességét nem a Smer kezdeményezése, hanem a miniszterelnök-helyettes és az általa vezetett hivatal tevékenysége veszélyezteti” – jelentette ki a Smer elnöke.
Miklósi Péter szerint Fico csütörtöki kijelentése csak egy újabb a már korábban elhangzott alaptalan kijelentések sorában. „Az így elfecsérelt energiáját inkább a választók mozgósítására fordíthatná, mivel a májusi referendum során minden egyes szavazatra szükség lesz” – mondta Csáky Pál szóvivője. Miklósi szerint felesleges a parlamenti vita is Szlovákia felkészültségi szintjéről, hiszen a törvényhozás valamennyi frakció támogatásával már elfogadott egy határozatot, mely támogatja Szlováki belépését az EU-ba. (lpj)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.