Több adó a községeknek

Pozsony. Az önkormányzatok a jövő évtől szabadon határozhatják meg az ingatlanadó, a helyi illetékek és az útadó mértékét – nyilatkozta Ivan Mikloš pénzügyminiszter az önkormányzatok fiskális hatásköreiről szóló tegnapi konferencián. Az útadó a pénzügy javaslata szerint a megyei önkormányzatok bevétele lesz.

Pozsony. Az önkormányzatok a jövő évtől szabadon határozhatják meg az ingatlanadó, a helyi illetékek és az útadó mértékét – nyilatkozta Ivan Mikloš pénzügyminiszter az önkormányzatok fiskális hatásköreiről szóló tegnapi konferencián. Az útadó a pénzügy javaslata szerint a megyei önkormányzatok bevétele lesz. Az ingatlanadó az összes ingatlant érinti majd, vagyis az államiakat és községieket is. Jövőre azonban ez az adófajta már a városok kasszáját gazdagítja, míg idén ez az egyes városrészek bevételeit növeli. A személyi jövedelemadó – egy 2,1 százalékos részen kívül – a jövő évtől szintén a helyi önkormányzatok kasszájába folyik be. A községek az adó 70,9 százalékát, a megyei önkormányzatok pedig a 27 százalékát kapják meg. Ennek köszönhetően a községek bevételei 2006-tól 1,4 milliárd koronával, míg egy évvel később 3,1 milliárddal lesznek magasabbak. (t, s)

Ugrott Mečiar egyhavi fizetése

Pozsony. Vladimír Mečiar nem kap fizetést. A HZDS elnöke ötször nem vett részt a parlament márciusi ülésén, és a hatályos törvények értelmében ha egy honatya egynél több napig igazolatlanul nem megy munkába, a házelnök elrendelheti fizetése megvonását. A múlt hónapban több olyan politikus akadt, akik egy napra nem hoztak igazolást, ám mivel egy hiányzás még belefér a normába, az ő nevüket Pavol Hrušovský nem hozta nyilvánosságra. Mečiar igazolatlan hiányzásáról azonban a parlament honlapján is beszámolt, sőt közzétette a parlamenti iroda vezetőjének címzett levelét is, melyben kérte a márciusi fizetés megvonását, ami csaknem 70 ezer korona. (sza)Megfizettetnék a referendum árát

Pozsony. 130 milliós fiktív számla kiállításával és annak elküldésével tiltakoznak a Polgári Demokrata Ifjak az előrehozott választások kiírásában élen járó KOZ, vagyis a szakszervezeti konföderáció pénzherdáló aktivitásai ellen. „Reméljük, hogy a népszavazási blamázs után végre olyan tevékenységet fejt ki a szakszervezet, ami a tényleges feladata” – mondta el lapunknak Maroš Kemény, a szövetség vezetője. (zila)Elnapolták a bérbefagyasztást

Pozsony. Egyelőre nem változik a közjogi méltóságok fizetése, a honatyák ugyanis tegnap elnapolták a bérbefagyasztást szorgalmazó képviselői indítvány megtárgyalását. Az államfőválasztás második fordulója előtti kampány miatt a politikusok úgy döntöttek, sem a saját fizetésükről, sem a községekről, sem pedig az uzsoráról szóló törvénytervezetekről nem nyitnak vitát. Valamennyi csak első olvasatú törvényjavaslat, azaz tegnap egyébként sem lett volna végső szavazás. (sza)Kimerült a községi lakásokra szánt keret

Pozsony. Az Állami Lakásépítési Alap (ŠFRB) hétfőig 1,77 milliárd korona volumenű állami támogatásigénylést regisztrált a községi lakások építésére, ami azt jelenti, hogy elvben máris kimerült az 1,4 milliárd koronás éves kerete. A kereten felül 30 község összesen 376 millió koronás igénylése található – közölte Kása Zoltán, az alap elnöke. Ennek dacára a kérvények elfogadását továbbra sem állították le. (SITA)400 ezer korona bírság egy nap alatt

Nagyszombat. Csupán a Nagyszombati kerületben 600 közlekedési kihágást észleltek a rendőrök az országos ellenőrzi akció első napján, hétfőn. Összesen 400 ezer korona helyszíni bírságot róttak ki és 29 gépkocsi forgalmi engedélyét is bevonták. (TASR)Gyúrd el a cigarettát és nyerj!

Pozsony. 2500 dollárt is nyerhet, aki májusban leszokik a dohányzásról. A közegészségügyi hivatal versenyébe az kapcsolódhat be, aki betöltötte 18. életévét és naponta legalább egy cigarettát elszív. Jelentkezni az orvosoknál vagy a www.uvzsr.sk honlapon lehet. 2002-ben összesen 700 ezer dohányos kapcsolódott be a versenybe a világ 76 országában. (TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?