Tíz éve nem látott árvágta az ingatlanpiacon

lakások
Pozsony |

Szlovákiában tíz éve nem látott ütemben nőtt az új építésű lakóingatlanok ára az idei harmadik negyedévben. Az árvágta a Statisztikai Hivatal szerint az elmúlt időszakban nem hogy nem lassult, hanem még fel is gyorsult.

„A szlovákiai lakóingatlanok átlagára az idei harmadik negyedévben az előző negyedévhez képest is csaknem 5 százalékkal nőtt. Ilyen látványos árugrásra 2017 óta nem volt példa. Az drágulás elsősorban az új építésű ingatlanok számlájára írható. Ez utóbbiak ára több mint 8 százalékkal nőtt, ami ebben a szegmensben tíz éve nem látott rekordnak számít” – mondta el lapunknak Jana Morháčová, a Statisztikai Hivatal szóvivője a legfrissebb felmérésükre hivatkozva. Ez utóbbit közvetlenül a kataszteri hivatalok adatai alapján dolgozták ki, vagyis az előnye, hogy a friss eladási árakat vették alapul.

A lakóingatlanok árvágtája Morháčová szerint az elmúlt időszakban nem hogy nem csökkent, hanem még fel is gyorsult. Az egy évvel korábbihoz képest az idei harmadik negyedévben átlagosan 8 százalékkal nőttek az ingatlanárak. Míg azonban az előző negyedévhez képest az új lakások ára ugrott meg nagyobb mértékben, éves összehasonlításban az öregebb lakások vezettek. Ez utóbbiakat jelenleg átlagosan csaknem 11 százalékkal drágábban kínálják eladásra, mint egy évvel ezelőtt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?