Színes nyári program

Esztergom. Az idei, nyári színházi évad már elindult, hiszen az elmúlt hétvégén, ahogy minden évben az esztergomi és párkányi iskolai és amatőr színjátszók seregszemléjét rendezték meg. A nyári műsorokról Horányi Lászlót, az Esztergomi Várszínház művészeti vezetőjét kérdeztük.

Milyen darabokat láthatunk az előttünk álló hétvégén?

Ma este Hobó lép fel Villon estjével, a darab az Akasztottak balladája címet viseli és a kalandos életű francia költő, Francois Villon utolsó óráját mutatja be a börtönben, sok verssel, dalokkal.

Visszatérő szereplői a Várszínháznak az egykori rockszínház produkciói és a musicalek. A szombaton színpadra kerülő Jentl is ezek sorába tartozik?

Pontosan, a musical elég divatos műfaj, a közönség nagyon szereti, és ha jól művelik, akkor nem csak szórakoztató élményt ad, hanem többről van szó, néha egész drámai mélységű is lehet. Isaak Singer művének, a Jentlnek a bemutatása egyben megemlékezés a holocaust évfordulójáról is. Egy másik évfordulón, Balassi halálának évfordulóján a Kecskés együttes adja elő a költő Szép magyar comaedia-ját, és lesz egy reneszánsz est is Kátai Zoltán és a Dunaújvárosi Táncszínház közreműködésével, ahol Róka Szabolcs énekel Balassi verseket és a korból gyűjtött dalokat. A dunaújvárosiak is visszatérő vendégek, egy fiatal tehetséges csapatról van szó, akik a táncot, a mozgást a szóval azonos értékűvé varázsolják.

A Várszínház tradíciói közé tartozik egy-egy kortárs szerző művének bemutatása is.

Ebben az évben Kiss Csaba rendező-dramaturg, a Dög című darabját adjuk elő. Ez lesz a darab ősbemutatója, még az őszi Vígszínházi premier előtt sikerül itt, Esztergomban bemutatnunk. Nagyon fontosnak tartom, hogy a színháztörténetben ez a darab úgy fog szerepelni, hogy Esztergomban mutatták be először.

Igazi különlegességnek ígérkezik Törőcsik Mari és Trill Zsolt játéka a Szarvassá változott fiú című darabban.

Majd 10 évvel ezelőtt a beregszászi színház tagjai – köztük Trill Zsolt – nálunk szerepeltek először Magyarországon. Emlékszem még azokra a hangokra, hogy minek kell őket meghívni, hiszen egy teljesen ismeretlen színházról volt szó, ráadásul határon túli... Ma már követőkre is találtunk, az uniós csatlakozás után nem kerülhetőek ki a határon túli művészek képviselői, hiszen egységes magyar kultúráról van szó, ők ugyanolyan részei a magyar kultúrának. Az is jellemző ma már, hogy egyre több magyarországi színházban vendégszerepelnek határon túliak.

Az Ankonai szerelmeseket a szatmárnémeti színház tagjai játsszák.

Ez a darab a felhőtlen kikapcsolódásról szól, egy igazi komédia. A 60-as évek slágereit dolgozza fel, a dalokat egy laza kis történet köti össze, sok nevetéssel és vidámsággal. Ebbe a sorba tartozik a L’art pour l’art társulat produkciója, akik szintén minden évben visszatérő vendégek. Most a Csirkebefőtt című darabbal jönnek, ami groteszk, zenés abszurd játék, teljesen rájuk jellemző egyéni stílusban.

Nagyon népszerűek a Nemzetiségi Estek is.

Ezek amolyan ízelítők annak a népnek a kultúrájából, amiben kóstoló jelleggel a gasztronómia, a zene és a tánc is szerepet kap. Idén latin, ír és zsidó esteket szervezünk.

Augusztus elején a Verebes István vezette révkomáromi Jókai Színház jön egy Jókai darabbal.

Tóth Tibor, a színház igazgatója is elmondta, hogy a Jókai nevét viselő színházban Jókai darabot alig játszottak. A Gazdag szegények című darab teljesen ismeretlen a közönség előtt, ők ezzel ünneplik a Jókai évfordulót. Én úgy éreztem hogy ezt a darabot itt is be kell mutatni, augusztus 7-én nálunk lesz a magyarországi premierje.

Idén nem állítják fel a szokásos, hatalmas színpadot a Bazilikával szemben. Az Esztergomi Nyári Játékok elmaradása mennyire befolyásolja a Várszínház műsorát?

A programot úgy állítottuk öszsze, mintha lennének nyári játékok, én a Zikkurat képviselőivel minden próbanapot és egyebet egyeztettem még januárban. Nekünk tartanunk kell magunkat ehhez. Amikor kiderült, hogy elmarad, már nem tudtunk változtatni, hiszen 250-300 művésszel állunk kapcsolatban, ezt nem lehet egyik napról a másikra átszervezni. Aki egy kicsit is benne van ebben a munkában, az tudja, hogy így van, ma délelőtt a 2006-os műsoron dolgoztam és még a 2004-es évad sem zajlott le. Muszáj ennyire előre dolgoznunk és gondolkodnunk. Egyébként nekünk is van egy méreteiben nagyobb játszóhelyünk a Bazilika oldalánál, a jelenlegi színház mellett, ahol már több produkciót is játszottunk az évek során. Ez egy 1000-1500 néző befogadására alkalmas hely. Ha kapnánk annyi támogatást, hogy oda egy szétszedhető tribünrendszert építsünk akkor a Várszínház ideális helyzetbe kerülne: lenne egy kamaraszínpadunk – ami a mostani Várszínház – és egy nagyobb előadásokra alkalmas nagyszínpadunk. Ha ez elkészülhetne európai szintre lehetne fejleszteni ezt a színházat.

Ön színész is, tavaly több szerepben is láthattunk a Várszínházban, a Hegedűs a háztetőn és a Legyetek jók ha tudtok című darabokban főszerepet játszott. Idén is így lesz ez?

Idén csak egyetlen darabban játszom itt, A dögben. Persze színészi feladataim vannak Kecskeméten és Temesváron is. Temesváron Poloniust játszottam a Hamletben amit egy kitűnő román rendező, Frunza rendezett. Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, hogy bekapcsolódhattam egy ilyen szellemi műhelybe. Tavaly novemberben bemutattuk Budapesten is, a Nyugati pályaudvaron, nagy visszhangot váltott ki az előadás. Szerettem volna, ha Esztergomba is elhozhatjuk, de az ilyen fajta színház nagyon költséges, 3-4 kamion kell az előkészületekhez, négy napig tart amíg felépítik a díszletet, de ez a darab is azt bizonyította, hogy nagy dolgokat színházban ma már csak akkor lehet véghezvinni, ha nagyon igényesen készül rá az ember.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?