Sulík szerint a kisebbségi kormányzás választása az OĽaNO érdekeiről szólna

sulík k
Pozsony |

Ha a miniszterelnök inkább a kisebbségi kormányzást választaná egy problémás személy távozása helyett, az nem az ország, hanem az OĽaNO érdekeiről szólna – jelentette ki Richard Sulík, az SaS elnöke, és emlékeztette Eduard Heger miniszterelnököt, hogy a koalíciós szerződés felmondásának oka éppen Igor Matovič pénzügyminiszter (mindketten OĽaNO) viselkedése. Erről Ondrej Šprlák, az SaS szóvivője tájékoztatta a TASR hírügynökséget.

„A sok személyes sértés, a rólam és más SaS-tagokról mondott nyilvánvaló hazugságok ellenére mindent megtettem, hogy rendezzük a vitát. A parlament elnökével és a miniszterelnökkel folytatott megbeszélésen egy dolgot kértem, azt, hogy Igor Matovič hagyja abba az SaS értelmetlen „rugdosását”. De nem sokkal később mindent elrontott azzal a felháborító váddal, amikor azt mondta, hogy az SaS együttműködik a fasisztákkal. Ez nem vezet sehová, és ezt közöltem a miniszterelnökkel és a köztársasági elnökkel is" – mondta Sulík.

Zuzana Čaputová köztársasági elnök a kormányválság mielőbbi megoldását várja. Sulík szerint erre két megoldás van – vagy a válság okozója távozik, vagy az SaS. „Semmi számítás nincs abban, amit mondok, és újra megismétlem: ha a jelenlegi pénzügyminiszter a posztján marad, az rendkívül káros az országra nézve, különösen mert felforgatja az államháztartást, fasiszta képviselőkkel működik együtt aktívan és megerőszakolja a jogalkotási folyamatot" – zárta Sulík.

Eduard Heger (OĽaNO) miniszterelnök pénteken az elnöki palotában tárgyalt Zuzana Čaputová köztársasági elnökkel a koalícióban kialakult helyzetről . A miniszterelnök leszögezte, a négypárti koalíciónak együtt kell maradnia a választási időszak végéig. A kisebbségi kormányzás lehetőségét nem zárja ki, de ezzel a forgatókönyvvel nem számol.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?