Sokoldalú, eredményes munkát folytat

B. Kovács István és Liszka József Rendkívül fontos és sikeres volt ez a megbeszélés. És igen jó hangulatú, baráti is. Jó ötlet volt, hogy az Etnológiai Központ legfontosabb műveit, kiadványsorozatait külön-külön méltatták a legfontosabb magyar néprajzi intézmények vezető képviselői. Természetesen külön örültünk annak, hogy a szlovák kollégák nevében Ján Botík professzor ugyanilyen elismerő véleményt nyilvánított. Az igazságnak tartozom azzal, hogy hozzátegyem: ez az elismerés nem volt váratlan. A Liszka Józsefhez kapcsolódó Etnológiai Központ hihetetlenül sokoldalú, eredményes munkát folytat. Megmozgatta az egész szlovákiai magyar értelmiséget. Amikor évtizedekkel ezelőtt semmilyen hasonló kutatás vagy könyvkiadás nem volt, majd később, amikor fontos kutatások egyénileg, elszigetelve történtek – egész más volt a helyzet. Akkor még a szó szoros értelmében bábáskodtak, anyáskodtak a magyarországi kollégák. Ma erre nincs szükség. Liszka (és munkatársai) monográfiája, A szlovákiai magyarok néprajza olyan szintézis, amelyre bárki bárhol büszke lehet. Nemcsak hatalmas irodalomjegyzéke impozáns, hanem a kismonográfiányi elméleti bevezetés is. Ez mind ez ideig a legszínvonalasabb fogalmi tisztázása annak, mivel is foglalkozik ma a néprajz. Jobb, mint bármely más magyar nyelvű, hasonló áttekintés, ide értve a sokkötetes magyar akadémiai kézikönyvet is. Amelynek ugyan csak most készül teoretikus első kötete, ám ebben már bizonyára figyelembe fogják venni, mit is tanulhatunk Liszka kézikönyvéből.

Minthogy tudomásom szerint készül a munka szlovák (sőt talán német) változata is, ezekben majd célszerű lesz arra is gondolni, mit kell majd ezekben még jobban hangsúlyozni. Például a szlovákiai magyar néprajzi kutatást jobban szembesíteni kell a szlovákiai meg a magyarországi hasonló kutatások módszereivel, irányzataival. Azt a nézetet is meggondolkoztatónak tartom, hogy a szlovákiai magyar népi kultúra bemutatásában éppen az utóbbi majdnem száz esztendő dinamikus adaptációs készségét kell hogy hangsúlyozzuk. Persze, ezt fogalmi szinten is érzékeltetni kell: mégpedig olyan fogalmakkal, amelyeket a szlovák vagy német olvasó egyértelműen megért.

Az is jó ötlet volt, hogy képet kaptunk a konferencián a romániai és szlovákiai magyar néprajzi kutatásokról. Nem protokoll-beszámolókat, hanem továbbgondolandó egyezések és különbségek megemlítését. Az nyilvánvaló, hogy a második világháború óta sokban egyeztek ez országokban a néprajzi tudományok körülményei (talán már a korábbi korszakokban is fel lehetne fedezni hasonlóságokat). Ugyanakkor már az érintett népek és országok nagysága miatt is nagyok a különbségek is. Mindezt majd egy külön konferencián is érdemes lenne még egyszer, tüzetesebben megbeszélni. (És jó lenne, ha onnan nem hiányozna a jugoszláviai magyar néprajzkutatás bemutatása sem. Még jobb lenne, ha román, szerb és természetesen szlovák kollégák részvételével! Sokat tanulnánk ebből!)

Amikor a konferencia végére további hét szlovákiai magyar néprajzi kutatómunkáról értesültünk, egyszerre újabb távlata vált érthetővé a szlovákiai magyar néprajz mostani virágkorának. Nemcsak a komáromi Etnológiai Központ létezik, hanem több más, kisebb-nagyobb intézmény, kutatócsoport működik. Nemes versenyben egymással. Szerencsére különböznek egymástól! Ugyanakkor együtt is működnek. Feladatuknak tekintik régi gyűjtések kiadását, a hagyományok ilyen módon is továbbvitelét. Ez nagyon fontos, nemes feladat. Ugyanakkor, éppen a legifjabb, kezdő intézmények, kutatási tervek számára azt javaslom: rögtön a legmodernebb módszerekkel kezdjék! A budapesti Néprajzi Múzeum vagy a Zenetudományi Intézet milliós adattárait ma még nem tudjuk digitalizálni, az intézmény egész működését az informatikai világhálóra felvinni. Az új intézményeket azonban rögtön így kell működtetni. Minthogy a következő évben, január elején éppen erről tartunk egy tudományközi értekezletet Budapesten, erre meg is hívom az érintetteket.

Ez a világhálós modernség ma kiváló lehetőséget ad minden jó kutatás számára. Mára nincs különbség a sokmilliós világvárosban vagy egy vidéki kúrián folyó kutatások között. Ha megfelelő nyelven, megfelelő színvonalon történik mindez, egyetlen gombnyomásra a világ élvonalába kerül. Ha kell, ehhez még mi is tudunk segítséget adni, egy-két jó példát felhozni. Gyakran emlegetem például a Vajdasági Magyarok Néprajzi Atlasza idén elkészült anyagát. E csodálatos, önfeláldozó munkával, igazán rövid idő alatt összeállított munka CD-ROM lemezen férhető hozzá. Nincs is szöveges kiadása. Viszont, és ez ideig soha ki nem használt előnye: egy-egy billentyűnyomással négyféle nyelven is olvasható: magyarul, szerbül, angolul és németül. Ezt a lehetőséget a modern technika hozta magával. Ilyen és ehhez hasonló modern technikai vívmányokat használjon minél jobban az Etnológiai Központ és egyáltalán minden kolléga Szlovákiában is.

Sikeres munkáról hallottunk. Nem ünnepélyes beszédeket, sem siralmakat, sem légvár-terveket. A felszólalók sosem titkolták, ha nehézségekbe ütköztek. Volt is (van is) ezekből elég. Ám minden egyes beszámoló és végül az egész konferencia alaphangja a derű, az egyetértés, a bizakodás volt. Mára nem csupán azt mondhatjuk: mennyire gazdag a szlovákiai népi kultúra. Azt is büszkén kijelenthetjük: mennyire gazdag az ezt vizsgáló, sokoldalú néprajztudomány is.

Legyen így továbbra is. Csak így nőhet fel a remélhetőleg mielőbb bekövetkező további nemes feladatokhoz, a szlovákiai kultúra építésének további kihívásaihoz.

A mára felnőtt szlovákiai magyar néprajzkutatás természetesen két önálló tudomány (szlovákiai néprajz, magyarországi néprajz) keretébe egyformán beletartozik, és éppen ettől válik maga is önállóvá. Hogy a gyakorlatban ez milyen kihívásokat jelent és erre milyen jellegű felelet adható – egyszerűen példázhatjuk. A közelmúltban megjelent a magyar megyék népművészetét bemutató könyvsorozatban a Győr-Sopron megyei kötet. Minthogy korábban már megjelent a nógrádi, borsodi stb. kötet is: a szlovákiai magyarok népművészet-kutatása mintegy „be lett kerítve”. Már most kell arra gondolniuk, hogy ők is hasonló monográfiákat kezdeményezzenek, jelentessenek meg. Persze, itt nem a mai (nem is létező) megyehatárok szerinti tagolódást ajánlhatjuk. Mind a magyar, mind a szlovák népművészet-kutatást igencsak figyelembe véve ki kell alakítaniuk a maguk megoldásait, másokhoz hasonló, azokétól mégis megkülönböztető módszerrel.

A mai megbeszélés és a mögötte álló sok-sok munka, sok-sok eredmény azt sugallja: az ilyen önálló arculatot képviselő kutatásnak mára megértek a feltételei. Ám ezeket állásokkal, könyvtárakkal, múzeumokkal, kiállításokkal és kiadványokkal kell realizálni. Igen nagyszabású fejlesztésre van szükség ahhoz, hogy a meglevő lehetőségekkel élni lehessen. Ehhez hozzátartozik az egyetemi néprajzi oktatás fejlesztése is, mind a szlovákiai néprajzi tanszékek, mind a magyarországi néprajzi tanszékek esetében. És végül, de nem utolsósorban itt, Komáromban is.

A szerző a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Folklore Tanszékének a vezetője, s zárszava a Fórum Intézet Etnológiai Központja megalapítása 5. évfordulója alkalmából Komáromban rendezett nemzetközi tanácskozáson hangzott el.