Komoly témákról is szó esik a Szigeten

ee

Fontos újítással jelentkezik a harmincadik Sziget Fesztivál. Az augusztus 7-én kezdődő programsorozat idén tematikus zónákra bomlik, ahol a hasonló témakörbe tartozó programok külön helyszíneket alkotnak.

Ilyen lesz többek között az ArtFusion Field, ahol színház-, tánc- vagy cirkuszművészeti előadások kapnak helyet, illetve a PlayGround, amely a játékos programok otthona lesz. Hasonló helyszín még a Future-Grounds zóna, amely tematikus beszélgetéseket kínál a fesztivál hat napja alatt, olyan aktuális kérdésekre reagálva, mint például a kiégés, az intimitás, a megváltozott online tartalomfogyasztás vagy a klímakatasztrófa. A helyszínt úgy alakítják ki, illetve úgy időzítik a programot, hogy a beszélgetéseket ne zavarja a színpadokról átszűrődő zene. 

Az előző évekhez hasonlóan idén is ellátogathatunk az XS Landre, amely egy interaktív élménypark. Itt bárki kipróbálhatja, milyen kerekesszékkel közlekedni, vagy vakon eltalálni valahová. Ezt a helyszínt több fogyatékosügyi érdekvédelmi szervezet közreműködésével rendezik be, és nagy sikert aratott a Szigeten, mivel nemcsak a magyar, hanem a külföldi látogatók sem találkoztak még hasonlóval egyik nyári fesztiválon sem. Sokan az itt szerzett élményt tartják a legerősebbnek, illetve legváratlanabbnak. A szervezők játékos formában szeretnék elérni a fogyatékos személyekkel szembeni társadalmi attitűdváltást. A helyszín mellett idén is működik majd akadálymentes WC és fürdőkonténer az Easy XS Campingben, amellyel a szervezők azokra is gondoltak, akiknek speciális segítségre van szükségük a kikapcsolódáshoz.

A 2024-es Civil Szigeten számos szervezet mutatkozik be, köztük az Életrevaló Egyesület, amelynek fő célja, hogy mentálisan, szociálisan vagy bármilyen okból krízishelyzetbe került, veszélyeztetett gyermekek, fiatalok, családok részére nyújtson segítséget. Képviselteti magát a Fenntartható Demokráciáért Egyesület, amely „újságíró-szimulációs” programján interaktív játékokon keresztül ismerhetjük meg a hiteles információszerzés módszereit. Jelen lesz továbbá a Greenpeace, amely VR-szemüvegen és plakátokon mutatja meg, mennyire szélsőséges időjárás vár ránk az elkövetkező időszakban, ha nem változtatunk eddigi életmódunkon és nem vesszük komolyan a globális felmelegedés, illetve az üvegházhatás folyamatát. 

A Sziget Fesztivál idén augusztus 7-től 12-ig tart Budapesten, az Óbudai-szigeten.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?