Zenei fogások a Szigeten

dd

Nem lett telt házas a 30. Sziget Fesztivál, de ezen talán senki sem lepődött meg, aki egy napot is ott töltött, és vannak korábbi tapasztalatai. Vasárnap és hétfő kivételével nem volt tömegnyomor, tolakodás nélkül tudtunk közlekedni, ételhez, italhoz jutni. A lanyhább érdeklődésnek több oka lehet.

Az egyik talán az, hogy a nagyszínpados felhozatal meg sem közelítette a tavalyit. Igazi világsztárnak csak Kylie Minogue és esetleg Sam Smith tekinthető, az átlagos zenefogyasztó rajtuk kívül csupán két-három nevet ismert a kínálatból, a harmincon felüliek ennyit sem. Vagyis aki inkább a koncertek miatt szokott jegyet venni, mintsem a fesztiválfíling miatt, az idén otthon maradt. Martin Garrix és Fred again.. vonzotta a legtöbb nézőt, vagyis – nincs mit tenni – jövőre minden bizonnyal még több DJ-t hívnak meg. Egyébként mindkét táncmulatság akkora tűzijátékkal végződött, mintha előre hozták volna augusztus 20-át.

Szinte a kezdetektől, de legalábbis az internet elterjedése óta létezik egy szigetes kívánságlista, ahová ki-ki tippeket adhat a szervezőknek. Újabban azonban a Spotify-adatok számítanak leginkább: akit ott sokan hallgatnak, az vélhetően megmozgatja a fesztivál célközönségét. És mivel a zenei trendek manapság gyorsabban változnak, mint a benzinárak, olyasmi is többször előfordult, hogy már célegyenesben voltak egy-egy aktuális nagy sztár leszerződtetésével, de tele volt már a naptára, aztán közbejött a koronavírus-járvány, két évig a Sziget is szünetelt, 2022-ben viszont az illető már nem volt akkora sztár, hogy érdemes legyen elhozni a fesztiválra. Vagyis maguk a szervezők mondták le a dolgot, és az sem jöhetett szóba, hogy egy kisebb helyszínen léptessék fel – objektív okokból.

A kisebb színpadoknak ugyanis független programkoordinátorai vannak. Az a bizonyos jellegzetes piros sátor, amelyben állítólag háromezren elférnek, és amelynek minden évben más „szponzor neve” van, szintén önálló életet él, és gyakran izgalmasabb zeneileg, mint a Nagyszínpad. Az A38 Hajó szakemberei állítják össze a programot, nekik köszönhetően idén több olyan fontos zenekart is láthattunk ott, akik mind a szaksajtó, mind pedig a nyitottabb közönség szerint a jövő zenéjét képviselik, de a jelent mindenképp meghatározzák, sőt, már most példaképként tekintenek rájuk a fiatal zenészek. Említsünk meg kettőt közülük. A post-punk üdvöskéi, az ír Fontaines D.C. 2017-ben alakult, és a szakma azonnal kegyeibe fogadta őket – nem véletlenül. Már jártak a Szigeten 2022-ben, akkor kényelmi okokból maradtam le a koncertjükről, mert éjjel egykor kezdődött, és egyszerűen túl fáradt voltam már a befogadáshoz. Mostanra azonban annyira megszerettem őket, és olyan kényelmes időpontot kaptak (20.45), hogy azt hittem, be sem férek majd a sátorba. Nos, gyenge fél ház fogadta őket vasárnap este, amikor velük egy időben Sam Smith csinált (állítólag) komoly show-t a Nagyszínpadon. Ez azt jelenti, hogy a fesztiválozók többsége egyértelműen a populárisabb műfajokra vevő.

Ugyanez volt a helyzet hétfő este a Big Thief nevű amerikai indie-zenekar esetében. Ők szintén meghatározó csapat, ötödik albumuk, a 2022-es dupla albumuk (Dragon New Warm Mountain I Believe In You) új utakat nyitott a lassan temethetőnek elkönyvelt folk-rock műfajban. Az énekes-gitáros Adrianne Lenker generációjának egyik legjobb dalszerzője, nem csak a női mezőnyben. Zenéjük nemrég pszichedelikus irányba kanyarodott, besorolhatatlanná vált, egekbe ajnározza őket a sajtó. Ráadásul kemény heteken vannak túl: Max, a basszusgitáros július elején, azaz a fesztiválszezon közepén jelentette be, hogy kilenc év után kilép a zenekarból. Napok alatt kellett találniuk valakit a helyére, és azt hittem, mindenki nagyon kíváncsi lesz, hogyan debütál a Szigeten az új srác, bizonyos Justin Felton, akivel július 31-én léptek fel először. Nos, szintén félig telt csak meg a piros sátor, az emberek inkább Fred again.., illetve az előtte a Nagyszínpadon DJ-ző Skrillex produkciójára voltak kíváncsiak.

És akkor essék szó az első számú programhelyszínről is. Heterogén volt a kínálat, de tényleg hiányoztak az igazi húzónevek. Kylie ma, 56 évesen is igazi feelgood-diszkókirálynő, de a biztonság kedvéért tíz táncossal érkezett és háromszor öltözött át az egy és negyed óra alatt. Mindhárom outfit igen mutatós volt, a dalok fele viszont nem bizonyult igazán ütősnek. A fesztiválozók nagy része még meg sem született, amikor ez a sorozatsztárból énekesnővé avanzsált szőke lány berobbant. 1987-et írtunk, fénykorát élte a Music Television, és az I Should Be So Lucky, a Loco-Motion vagy a szívtipró Jason Donovannel énekelt Especially For You klipje bekerült a rotációba, aztán évekig ott is maradt. Később is voltak nagy slágerei, évtizedek óta a legmenőbb producerekkel dolgozik, tavaly listavezető albumot jelentetett meg, és idén Grammy-díjat kapott. Valahogy mégsem indult be az őrjöngés a Szigeten. Mára kiderült, hogy Kylie erős torokfájással küzdötte végig a koncertet, kezdés előtt tíz perccel még gyógyszerért rohangáltak neki a szervezők – ez még mindenképp ide tartozik.

Sokkal nagyobb sikert aratott másnap Halsey, az amerikai popsztár, aki maga írja dalait, és szereti minimálra venni a figurát. Csupán két zenésszel állt ki a hatalmas színpadra, falatnyi bikinifelsőben, viszont eléggé ütös dalokkal. Engem személy szerint remekül elszórakoztatott, és ezzel nem voltam egyedül.

A legváratlanabb pozitív töltetet viszont attól a Liam Gallaghertől kaptam, akit az utóbbi haraminc évben nem igazán tudtam megszeretni, talán azért, mert annak idején Blur-párti voltam a nagy Blur–Oasis csatában. (A 90-es években ez olyasmi volt, mint korábban a Beatles–Rolling Stones párharc). Az Oasis, az acsarkodó fivérek zenekara egyébként már 2000-ben fellépett a Szigeten, Noel nélkül, aki abban az évben úgy döntött, nem turnézik Anglián kívül. Matt Deighton gitározott helyette, Liam pedig ugyanabban (vagy legalábbis ugyanolyan) széldzsekiben áll mozdulatlanul a mikrofon előtt, mint idén, illetve mint 2018-ban, amikor kihagytam a késő délutáni szigetes koncertjét – valószínűleg táncszínházban vagy cirkuszban ültem, mint a többi megrögzött Blur-rajongó. Csak évekkel később hallgattam meg 2017-es As You Were című meggyőző albumát, és utólag már sajnálom, hogy ennyire semmibe vettem ezt az öntörvényű zsenit, aki olyan rock and roll show-t prezentált idén a Szigeten, hogy ihaj...

Az Oasis legendás Definitely Maybe című lemeze kerek 30 évvel ezelőtt jelent meg. Ennek örömére Liam verbuvált maga mellé egy csúcs szuper zenekart, és idei turnéján elejétől végéig előadják ezt a remekművet. A dalok új hangszerelést kaptak (vonós szekció, három gitáros), a kivetítőn abszolút 21. századi, szinte már videóklipes képi körítéssel, Liam pedig úgy énekel, mint anno, fénykorában, és ugyanúgy le se fütyüli a közönséget. Annyit azért megkérdezett, hogy hányan vannak itt Manchesterből (nem sokan voltak), illetve a Lasagna című dal előtt az olaszok létszáma felől érdeklődött (ők se voltak sokan, de a Szigeten azért komoly létszámban képviseltették magukat idén is).

A harmincéves dalok új löketet kaptak, hirtelen megint aktuálisak lettek, a brit fiatalok kórusban ordították szüleik slágereit, mint anno mi tettük a Táncdalfesztivál-sátorban. Rendkívül sajnálatos, hogy a két fivér nem képes kibékülni, ezért az angol munkásosztály kedvenc zenekara sem tud működni évtizedek óta, bármekkora gázsit kínálnak is fel nekik egyetlen reunion-koncertért. Noel is járt már a Szigeten 2016-ban High Flying Birds nevű zenekarával, becsületesen meg is néztem. De már akkor azt éreztem, amit most: hogy a tömegben egy ember sincs, aki ne lenne szívesebben egy Oasis-koncerten, mint itt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?