Mindent a szemnek a Szigeten

A kilencvenes években, de talán még a kétezres évek elején is voltak olyan spontán alakuló akciók, amelyek nem szerepeltek a jó előre kinyomtatott programfüzetben. A fesztivál szervezői mostanában mintha egyre inkább törekednének a letisztultságra, minél kevesebb meglepetéssel. A szabadság nem egyenlő a kiszámíthatatlansággal, és megértem, hogy az élmények adagolása manapság komoly előkészületeket igényel. Ennyit változott a világ harminc év alatt. 

Csak egy példa: a mai fesztiválozók szülei anno, a múlt század kilencvenes éveiben rájöttek, milyen jó hangja van egy műanyag szemeteskukának, ha a megfelelő dobverő eszközzel ütik. Spontán dobolások alakultak ki, minden elképzelhető eszközzel és felületen verték a ritmust több százan éjszakánként, anélkül, hogy bárki meghirdette volna ezt a programpontot. Sokak szerint ez volt a technoéra kezdete a fesztiválon. Én nem mernék ennyire elrugaszkodni a tényektől, inkább az emberi faj ősi ritmusértékét látom a dolog mögött. Aztán az egyik évben – talán 2012-ben, de ebben nem vagyok biztos – már a programfüzetben is megjelent a közös dobolás, időponttal, helyszínnel, ingyen osztogatott dobverőkkel. Ugye értik, mire célzok ezzel? Az esemény meghirdetésével oda lett a spontaneitás, a meglepetésfaktor, hiszen előre lehetett tudni, mi várható. Aztán teljesen eltűnt ez a dobolós program, a mai fesztiválozók már nem is emlékeznek rá – ahogy a világzenei nagyszínpadra, a metálszínpadra, a Lumináriumra, az ambientsátorra, a jazzsátorra vagy az irodalmi helyszínre sem, ahol tizenöt évvel ezelőtt még magyar költők és írók olvasták fel alkotásaikat, magyar közönség előtt.

Mai világunk kultúrája a fogyasztókra épül, nekik kell élményt adni a pénzükért. És ennek érdekében meg is tesznek mindent a fesztiválok. Naivitás lenne azt feltételezni, hogy a Sziget kivétel eme szabály alól, úgyhogy ne merüljünk el a nosztalgiaködben. Viszont az is tény, hogy a precíz élményadagolást mesterfokon is lehet művelni – ahogy azt volt szerencsénk megtapasztalni az idei, harmincadik fesztiválon. Ha az ember nem nyitja ki a programfüzetet, csak szabadon sétálgat két koncert között, belefuthat váratlan látnivalókba – amelyek egyébként alaposan megtervezettek.

Persze 20-25 évvel ezelőtt még másképp működött a társadalom, az emberek szívesebben sodródtak az árral, míg a mai fesztiválozók zöme már pontosan tudni szeretne mindent. És a Sziget-applikációnak köszönhetően időben értesül is mindenről, ami vár rá. Nem kell feltétlenül szörnyülködnünk ezen, teljesen rendben van, ha valaki biztonságban akarja érezni magát – legalább egy héten át, ezen a csodálatos fesztiválon. Mert tényleg szemkápráztató, amit kaptunk, tessenek csak megtekinteni képgalériánkat.

Az idei vizuális körítésre nem lehet panasz, ellentétben a 2022-es évvel, amikor a koronavírus-járványból feltápászkodva, két év kihagyás után szerveztek egy nagyon óvatos, minimálvizuálos fesztivált az óbudai Hajógyári-sziveten. Emiatt számos kritika érte a szervezőket, vagyis már a sajtó is elvárja a szemkápráztatást, önmagában kevés a zenei és nem zenei programdömping, ha nem társul hozzá látvány. Könnyen lehet, hogy önök is hiányolták mindeddig a képgalériákat a tudósításaim mellé. Mea culpa..., és a technika ördögét is hibáztathatnám emiatt. Most viszont mindent pótolok, kellemes nézelődést kívánva önöknek. Aki nyitott szemmel járt a Szigeten, láthatott élőszobor-kiállítást (nem irigylem a művészeket, akik 35 fokban két órán át álltak-ültek mozdulatlanul, de ennek a műfajnak is van Guinness-rekordja, és maga a rekorder volt az idei program összeállítója. Egy szlovák hölgyet is felfedeztünk a kínálatban, aki Edith Piafot formálta meg élőszoborként). Egyébként nagyon kevés szlovákiai szereplőt sikerült találnunk Piaf művésznőn kívül, konkréten egy DJ-t és két zenekart, akik a fesztivál legkisebb színpadán léptek fel minimális érdeklődés mellett. Ezen a helyzeten azért jó lenne lendíteni, jegyzem meg halkan.

Ha összességében némi fanyalgást éreznek e sorok között, nem tévednek, bár a magam részéről még mindig fontos rendezvénynek tartom a Szigetet. Idén is el lehetett veszni a kavalkádban, működött a régi játszótér jelleg, új barátokat lehetett szerezni, ráadásul egyetlen eseményt sem mosott el az eső...