Šimko platformjának járna egy bársonyszék

Pozsony. Bugár Béla szerint meg kell nyitni a koalíciós szerződést, ha Ivan Šimko és az őt körülvevő képviselők elhagyják a Szlovák Keresztény és Demokratikus Koalíciót (SDKÚ) és önálló parlamenti frakciót hoznak létre.

Pozsony. Bugár Béla szerint meg kell nyitni a koalíciós szerződést, ha Ivan Šimko és az őt körülvevő képviselők elhagyják a Szlovák Keresztény és Demokratikus Koalíciót (SDKÚ) és önálló parlamenti frakciót hoznak létre. „Ha a klub létrejön, nem lesz más lehetőségünk, mint tárgyalni velük – mondta az MKP elnöke tegnap a Markíza Testre szabva című műsorában. – Legalább egy miniszteri és néhány államtitkári posztra igényt tarthatnak” – tette hozzá. A tárgyalások ebben az esetben nem lesznek egyszerűek, Bugár elképzelhetőnek tartja azt is, hogy a Dzurinda-kabinet megbukik, mivel a kormányfő bizonyos ponton túl nem lesz hajlandó folytatni a koalíciós tárgyalásokat. „A helyzet komoly, de még nincs kormányválság. A kabinetnek a legkisebb szükséges módosítás végrehajtásával tovább kell működnie” – állítja Bugár. Nem kizárt új kormányfő kinevezése sem, de ez kizárólag az SDKÚ-n múlik: ha ők nem mondják, hogy elégedetlenek Dzurindával, akkor a többi párt ezt nem teheti meg helyettük. Elképzelhetetlennek tart más lehetőséget, mint a koalíció kiegészítését a Šimko-féle csoporttal, ha ők önálló frakciót, és önálló pártot alapítanak. „Mire mennénk egy párt kicserélésével? – kérdezte Bugár. – Jelenleg 75-78 szavazatra számíthat a koalíció, ha egy ellenzéki pártra cserélnénk egy koalíciós partnert, akkor is csak 2-3 képviselővel több támogatná az új kormányt Szerintem ilyen alternatíva elképzelhetetlen.” (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?