Schuster és Mikloško inkább „elbujdokolt”

Pozsony. Leszerepelt a jelenlegi államfő és a két nem kommunista jelölt. Rudolf Schuster már a voksolás pillanatában ideges volt: miközben a választóhelyiségbe sétált feleségével, az újságírók érdeklődését is visszautasította.

Pozsony. Leszerepelt a jelenlegi államfő és a két nem kommunista jelölt. Rudolf Schuster már a voksolás pillanatában ideges volt: miközben a választóhelyiségbe sétált feleségével, az újságírók érdeklődését is visszautasította. Az eredményhirdetés után sem volt beszédes kedvében, személyesen nem is nyilatkozott, csak szóvivőjével üzente: köszöni a bizalmat azoknak, akik rá szavaztak, valamint gratulál a továbbjutóknak. „Államfőjelöltként örülök az elért támogatottságnak, szociológusként meglepődtem, állampolgárként pedig kiábrándultam és keserű szájízzel fogadtam a végeredményt” – mondta Martin Bútora független jelölt, aki szerint a koalíció azért szenvedett vereséget, mert képtelen volt közös jelöltet állítani.

František Mikloško nem reagált az eredményre. Pavol Hrušovský kereszténydemokrata pártelnök ellenben leszögezte: utólag könnyű hangoztatni, hogy közös jelöltet kellett volna állítani, csakhogy az SDKÚ volt az, aki elsőként bejelentette, van saját jelöltje. „Azt, hogy Mikloškót indítjuk, jóval később döntöttük el, ezért Kukan vereségét nem lehet az egész koalíció sikertelenségeként elkönyvelni” – tette hozzá a KDH elnöke.

„Az, hogy az általunk támogatott jelöltet nem támogatták sokan, és a magyarok kis számban járultak az urnákhoz, annak a következménye, hogy Mikloško nem folytatott komoly kampányt – szögezte le lapunknak Bugár Béla, az MKP elnöke. – Szerintem ő is tudta, hogy nem fog bekerülni a második körbe, sőt a magyarok is tudták, hogy a tét nem a továbbjutás, hanem az értékek mellett tettük le a voksunkat.” Bugár ezért nem vonna le messzemenő következtetéseket, hiszen az MKP nem állított saját jelöltet, nem is kampányolt, így nem csoda, hogy a magyarok nem sorakoztak fel Mikloško mögé. „Másrészt azt is kértük választóinktól, hogy ne vegyenek részt a referendumon, és ez bejött. A Dunaszerdahelyi járásban 6,9 százalékos volt a részvétel, sőt ebből 30 százalék elutasította az idő előtti választásokat. A Komáromi járásban mindössze a polgárok 11 százaléka járult az urnákhoz, több mint 20 százalék nemmel voksolt. Ebből a szempontból sikeres volt a párt” – tette hozzá a magyar politikus. (sza, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?