Robert Kaliňák nem hajlandó lemondani

Pozsony. Robert Kaliňák bel-ügyminiszter hétvégén több vitaműsorban megerősítette, hogy egyelőre nem fontolgat-ja a lemondását a Ján Kuciak halálával kapcsolatban kirob-bant botrány miatt.

Pozsony. Robert Kaliňák bel-ügyminiszter hétvégén több vitaműsorban megerősítette, hogy egyelőre nem fontolgat-ja a lemondását a Ján Kuciak halálával kapcsolatban kirob-bant botrány miatt. A belügy-miniszter szerint az olasz maf-fia szlovákiai megjelenéséért az ellenzék is felelős.

Hány embernek kell még meghalnia, hogy hajlandó legyen lemondani? – tette fel a kérdést a Szlovák Rádió szombati vitaműsorának műsor-vezetője Robert Kaliňák belügyminiszternek. „Úgy gondolom, ön leegyszerűsíti a két fiatal halálának kérdését. Számomra az a legfontosabb, hogy megtudjuk, ki volt a gyilkos, és miért ölt. Minden mással ezután fogunk foglalkozni” – válaszolt Kaliňák. A belügyminiszter nem volt hajlandó azokkal a felvetésekkel foglalkozni, hogy milyen hatással lehet a pártatlan és alapos vizsgálatra a személye és az országos rendőrfőkapitány, Tibor Gašparral szemben táplált bizalmatlanság. „A miniszteri székem lényegtelen, az a legfontosabb, hogy a megrendelők és a gyilkosok a törvény kezére kerüljenek” – mondta Kaliňák, aki hangsúlyozta, hogy bizalmat kell szavazni az ügyön dolgozóknak.

Maffia a kormányfőnél

Lucia Ďuriš Nicholsonová (SaS), a parlament alelnöke szerint azonban épp a belügyminiszter vezetése alatt álló biztonsági erők tették lehetővé, hogy a maffia a miniszterelnök dolgozószobájába is bejusson. Nicholsonová szerint Kaliňák személye az ellenzék és a nyilvánosság szerint is akadálya az objektív kivizsgálásnak, és komoly kétségek merülnek fel a nyomozás függetlenségével kapcsolatban.

Bödörbe botlottak

Nicholsonová arra is kíváncsi volt, hogy mit keresett a NAKA korrupcióellenes egységének vezetője a Kuciak-gyilkosság helyszínén. Hétfőn reggel ugyanis, nem sokkal azután, hogy holtan találták Ján Kuciakot és menyasszonyát, Martina Kušnírovát Nagymácsédon, a Joj tévé felvételei szerint a helyszínen megjelent Róbert Krajmer, a NAKA korrupcióellenes egységének a vezetője. Krajmer felbukkanása a helyszínen szokatlan, mivel a gyilkossági ügyek nem az ő hatáskörébe tartoznak. A NAKA korrupcióellenes egységének vezetője ugyanakkor a Trend hetilap információi szerint kapcsolatban áll Norbert Bödör oligarchával, miközben a meggyilkolt Ján Kuciak volt az, aki Bödör ügyeit vizsgálta. A belügyminiszter erre azzal vádolta Nicholsonovát, hogy az ellenzék hiénaként használja fel két fiatal halálát. Kaliňák szerint épp a jobboldali kormány volt az, amely 8 millió eurós áfát térített vissza és 2,5 millió euró uniós támogatást folyósított a múlt héten letartóztatott olasz vállalkozói csoportnak.

Nem szóltak az olaszok

Kaliňák ismételten cáfolta azt is, hogy az olasz hatóságok figyelmeztették volna a szlovák rendőrséget és az ügyészséget a calabriai maffia szlovákiai megjelenésére. Megismételte Tibor Gašpar szavait, melyek szerint épp ellenkezőleg, a szlovák rendőrség kérte ismételten az olasz felet arra, hogy tájékoztasson a csoport bizonyos tagjairól. „Másfél év elteltével azt az információt kaptuk, hogy a múlt héten őrizetbe vett személyek egyikéről semmilyen információjuk sincs” – közölte.

Milan Krajniak, a Sme rodina alelnöke szerint a nyomozás eredménye alapvető fontosságú lesz. A kérdésre, hogy megbízik-e a rendőrség vezetésében és a belügyminiszterben, ami az ügy pártatlan kivizsgálását illeti, Krajniak azt válaszolta, Jaromír Čižnár legfőbb ügyészben bízik. Szerinte Čižnár nem engedi meg, hogy bárki is bármilyen nyomot a szőnyeg alá söpörjön.

Van ereje az államnak?

A TA3 hírtelevízió vitaműsorában megszólalt Čižnár is. „Ha bebizonyosodik, hogy Kuciakot a munkája miatt ölték meg, ezzel megszegtük a jogállamiság összes alapelvét. Meg kell mutatnunk, az államnak van elegendő ereje a válaszcsapásra” – mondta a legfőbb ügyész. Szerinte a kettős gyilkossággal kapcsolatban újabb nyomozati verziók kerültek napvilágra, ezekről azonban bővebben nem akart nyilatkozni. (TASR, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?