Pozsony/Galánta. Hazatértek horvátországi terápiás kirán-dulásukról a Čistý deň reszo-cializációs központ neveltjei, hárman a sajtó elé álltak és azt állítják, hogy nem hajlandók elhagyni a központot.
Razzia a javítóintézetben
Pozsony/Galánta. Hazatértek horvátországi terápiás kirán-dulásukról a Čistý deň reszo-cializációs központ neveltjei, hárman a sajtó elé álltak és azt állítják, hogy nem hajlandók elhagyni a központot. Az intézetet néhány szülő is a védelmébe vette.
Tegnap a rendőrség házkutatást tartott a galántai Čistý deň reszocializációs központban. Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány tájékoztatása alapján a rendőrség az intézet működésével kapcsolatos dokumentumokat foglalta le. „Az intézet körül kirobban botrányban eddig senki ellen nem emeltek vádat” – közölte Gašpar. Ezzel egy időben Viera Tomanová (Smer-jelölt) gyermekjogi ombudsman néhány szülő jelenlétében hallgatta meg a nevelteket, akik eddig terápiás kirándulásukat töltötték Horvátországban. „Egyetlen negatív szó sem hangzott el az intézettel kapcsolatban, boldogok, hogy itt lehetnek. Úgy tekintenek az alkalmazottakra, mint a szüleikre” – mondta a meghallgatást követően az egyik szülő. A jelenlevő néhány hozzátartozó kiállt a központ mellett, viszont a két évvel korábbi szexuális erőszak, illetve a fizikai bántalmazások vádjával kapcsolatban nem akartak nyilatkozni.
A galántai intézet tíz nappal ezelőtt került a figyelem középpontjába, amikor is a központ egyik neveltje és édesanyja szexuális erőszakkal vádolta meg az intézet egyik volt alkalmazottját. A munkaügyi minisztérium által elrendelt vizsgálatot követően az akkreditációs bizottság javasolta, hogy vonják meg a központ akkreditációját. Ez a neveltek áthelyezésével járna, néhányuk ügyében a bíróság egyébként már döntött.
Viera Tomanová állítja, sírva hívták fel a gyerekek, ezért látogatott Galántára. Viszont a gyerekek meghallgatását nem az előírásoknak megfelelően folytatta le, mert azon az összes nevelt és néhány szülő is jelen volt. A hatályos jogszabály értelmében azonban külön-külön, szakemberek és pszichológus jelenlétében kellett volna meghallgatnia őket. Tomanová nem elárulta el, hogy látogatása után milyen lépéseket fog tenni. „A gyermekek érdekeit fogom képviselni” – ismételgette a sajtó összes kérdésére.
A szülők után három nevelt is a sajtó elé állt, mindhárman foggal-körömmel a központot védték. „Egyáltalán nem tetszik nekem ez az egész. Rossz hatással van ránk, az igazgatóra és a feleségére” – mondta egyikük. A 17 éves Nikola kijelentette, hogy nem hajlandó elhagyni a központot. A központ 29 éves neveltje állítja, nem tartózkodna a központban, ha nem tetszene neki ott. A fizikai bántalmazásokat firtató kérdésekre ugyanúgy reagált, ahogyan Peter Tománek igazgató. Az ügy kirobbanásakor ellenzéki képviselők szerették volna elérni, hogy a nevelteket idő előtt hozzák haza Horvátországból. Attól tartottak, hogy az intézet alkalmazottai nyomást gyakorolhatnak rájuk. Az intézettel szemben a főügyészség is vizsgálatot indított.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.