Politikai vonalon hátráltatják a nyomozásokat?

Pozsony. Politikailag kényes ügyekben a büntetőjogi szervek szándékosan tétlenek. Robert Fico, a Smer elnöke szerint erről tanúskodik az, hogy a nagy botrányok közül egyiknek sem jártak a végére, senkit nem vontak felelősségre, a mai napig nem hullottak fejek.

Pozsony. Politikailag kényes ügyekben a büntetőjogi szervek szándékosan tétlenek. Robert Fico, a Smer elnöke szerint erről tanúskodik az, hogy a nagy botrányok közül egyiknek sem jártak a végére, senkit nem vontak felelősségre, a mai napig nem hullottak fejek. „Mivel Fico nem tett feljelentést, bizonyítékokat nem mutatott fel, kijelentéseire nem érdemes reagálni” – közölte az Új Szóval Boris Ažaltovič, a belügyminisztérium szóvivője.

Az ellenzéki politikus szerint a nyomozást például úgy hátráltatják, hogy fontos információk tűnnek el. A közelmúltban nagy port kavart Pavol Bielik ügye: letöröltek egy lehallgatott beszélgetést, amely a korrupcióval gyanúsított récsei polgármesterrel szemben szolgáltatott bizonyítékot. Többször cáfolták a szándékosságot, műszaki hibára hivatkoztak. „A Korrupcióellenes Hivatal lezárta az ellenőrzést, és vádemelési javaslatot tett Juraj J., Igor J. és Peter P. rendőrök ellen. Szolgálatban elkövetett mulasztással és hivatali jogkörrel való visszaéléssel gyanúsítják őket, ugyanis nem intézkedtek arról, hogy a lehallgatási anyagokról letörölhetetlen másolatok készüljenek. Háromtól tíz évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik őket” – tájékoztatta lapunkat Jana Pôbišová, a belügy sajtóosztályának munkatársa.

Ficónak az sem tetszik, hogy a KDH-nak sikerült elérnie, hogy közvetlenül befolyásolhassa a büntető eljárást, az előkészítő eljárás teljesen a kereszténydemokraták felügyelete alatt zajlik. Ez egyébként már az SDKÚ-nak és az ANO-nak is szemet szúrt, s a Koalíciós Tanácson kérdőre vonták a pártot. Mikuláš Dzurinda nehezményezte, hogy a belügyminiszter túlságosan aktív az SDKÚ-val összefüggő ügyek kivizsgálása során. Például míg Vladimír Palko a ligetfalui postai gázmérgezésről hallgatott, addig az SDKÚ finanszírozásával kapcsolatos botrányról azonnal személyesen tájékoztatott. Pavol Hrušovskýt, a KDH elnöke sértőnek tartja Dzurinda kijelentéseit, melyek szerinte az SDKÚ alacsony támogatottsága miatti idegességből és elégedetlenségből fakadnak.

Pavol Rusko, az ANO elnöke cáfolta, hogy kifogásolta a rendőrségi nyomozást. „Inkább azt firtattuk, hogy bizonyos dolgokat kivizsgálnak, másokat békén hagynak. A Koalíciós Tanácson a bizalomról folyt a vita, ami szubjektív dolog. Felhoztunk néhány érvet is, ám ezeket nem a sajtóban kell boncolgatni” – nyilatkozta a gazdasági miniszter. Nem zárta ki, hogy a zárt ülésekről egyesek szándékosan szivárogtatják ki az információkat, így próbálnak borsot törni a másik párt orra alá. A belügyminiszterrel kapcsolatban annyit jegyzett meg: nem sorolja a barátai közé, ám ellenségének sem tartja.

A politikailag kényes ügyekkel Jozef Šátek csapata foglalkozik, s cáfolta, hogy a politikusok befolyásolják a nyomozást. A hivatal funkcióra, vagyonra, társadalmi pozícióra és politikai hovatartozása való tekintet nélkül az összes feljelentéssel foglalkozik. Nem létezik „fontossági lista”, viszont az intézménynek kevés embere van, ezért előfordulhat, hogy a bonyolultabb ügyek elhúzódhatnak. „Közvetlenül az országos rendőrfőkapitánynak vagyok alárendelve, aki kéthetente jelentést tesz a belügyminiszternek. Ezek az információk titkosak. A tárcavezető nem ad útbaigazítást, s nem is engedném, hogy beavatkozzon a nyomozásba ” – szögezte le Šátek. (sza, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?